OCR
232 s A nagy háborútól a nagy válságig ta azokat. A személyi kérdéseket is sikerült megnyugtató módon tisztázni, mindkét bank vezérigazgatója (Scitovszky és Halmi) hajlandónak mutatkoZott a visszavonulásra, így Imrédy véleménye is az volt, hogy nem lesz nehéz a két bankot rávenni a megegyezésre. Egyedül az új bank elnöki posztjáról nem született végleges döntés."" Fabinyiról tudták, hogy szeretne a fuzionált MÁH elnöke lenni, hiszen biztos és jövedelmező visszavonulási lehetőséget jelentett arra az időre, amikor már nem lesz pénzügyminiszter." Másrészt politikai ambíciói is voltak - Darányi lemondása esetén szívesen lett volna akár miniszterelnök is -, ami megnehezítette a számára a választást." 1937 őszén úgy tűnt, sikerül megegyezni az új bank részvénymegoszlásáról is. Felajánlották az olasz félnek, hogy a Hitelbank megvásárol 130 ezer részvényt abból a 350 ezer Magyar-Olasz Bank-részvényből, amit az olasz kormány birtokolt." A többi olasz részvényt pedig a Hitelbank tulajdonában levő Hitelbank-részvények egy részére akarták becserélni. A reorganizáció után a részvénytőke megoszlása így nézett volna ki: 150 ezer részvény a Hitelbank tulajdona, 150 ezer részvény az olasz kormányé, 150 ezer részvény a francia csoporté, 200 ezer részvény az angol csoporté, a maradék 170 ezer pedig osztrák és magyar tulajdonban marad. A francia csoport bizonyos feltételek elfogadása esetén hajlandó volt beleegyezni az ügyletbe, az angoloknak sem volt komolyabb ellenvetésük. "" Baranyai Lipót 1937. november közepén Rómába utazott. A hivatalos indoklás szerint az olasz-magyar klíringtárgyalásokon vett részt, az út valódi célja azonban az volt, hogy az olasz kormánnyal és a Banca Commerciale Italianával tárgyaljon a fúzióról. A magyarok azt akarták elérni, hogy az olasz-magyar klíringegyezményből + BECA OV 33/19 Bruce levele Cobboldnak, 1937. január 22; BECA OV 33/19 Bruce levele Cobboldnak, 1937. január 29; BECA OV 33/19 Bank Merger, Otto E. Niemeyer feljegyzése, 1937. április 3. 15 BECA OV 33/20 Bruce levele Niemeyernek, 1937. szeptember 7. BECA OV 33/20 Bruce levele Cobboldnak, 1937. november 19. 107 A Népszövetség Pénzügyi Bizottságának angol tagja szerint a Magyar-Olasz Bank részvénytőkéjének háromnegyedét az olasz kormány birtokolta, BECA OV 33/20 Otto E. Niemeyer feljegyzése, 1937. november 12. A Banca Commerciale Italiana, a Magyar-Olasz Bank egyik tulajdonosának a részvénytőkéje jelentős részben az olasz állam tulajdonába került a 30-as években, a pénzügyi válság következtében szükségessé vált kormányzati mentőakciók eredményeként. Lásd: Rosa 1993: 429. 18 Francia csoport: Bangue de I Union Parisienne (Paris), de Rothschilds Frères (Paris), l'Union Européenne Industrielle et Financiére BECA OV 33/20 Memorandum, Amalgamation between the Hungarian General Creditbank and the Hungarian General Savingsbank. 1938. március 8. A francia feltételek a következők voltak: ne legyen olasz túlsúly, tisztázzák a pénzügyi helyzetet a magyar kormány és a Hitelbank között, ne dúlják fel abank meglévő személyi állományát, valamint fizessék ki, és utalják át az osztalékot a külföldi részvényeseknek, amikor már van erre elegendő nyeresége a banknak. Az angoloknak egyedül politikai szempontból okozott fejtörést, hogy az olasz kormány is részvényese lesz a Hitelbanknak. BECA OV 33/20 Otto E. Niemeyer feljegyzése, 1937. november 12. Boissieu, a francia és angol részvényesek képviseletében fenntartásokat fogalmazott meg Fabinyi és Scitovszky bankvezetői alkalmasságával kapcsolatban, Bruce véleményét is kikérte erről. BECA OV 33/20 Bruce levele Cobboldnak, 1937. november 19.