OCR
112 e A nagy háborútól a nagy válságig A pénzügyi stabilizáció előkészítése Hegedüs bukása után a Bethlen-kormánynak továbbra is első számú célja maradt a drágulási folyamat leküzdése, az államháztartás rendbetétele, de immár új módon próbálta ezt megvalósítani. Korányi és Hegedüs stabilizációs programja alapvetően a belső erőforrásokra alapozva akarta elérni a pénzügyi stabilizációt, az adók emelésével, a megtakarítások, vagyonok egy részének elvonásával akartak forrásokat biztosítani a kiadásokra, és pénzügyi megszorításokkal kívánták csökkenteni az államháztartás nagyságát. A jóvátételi kérdés rendezetlensége, az ország bizonytalan külpolitikai helyzete, leromlott gazdasága miatt nem tartották lehetségesnek kölcsön felvételét a nemzetközi pénzpiacokon. Külföldi befektetőkkel csak az új, önálló jegybank létrehozásánál számoltak. Hegedüs bemutatkozó beszédében ki is emelte, hogy nem tervez külföldi kölcsönre alapozott szanálást: ,, Miután azonban én magam akarok segíteni magamon, és nem a külföld által, csupán azt állapítom meg, hogy a múlt héten még egyáltalán nem kaptunk volna külföldi kölcsönt, és hogy a jövő héten kapunk-e, azt már nem is kérdezem, mert az első bankszabály az, hogy a kölcsönadónak kell a kölcsönvevő után mennie, nem pedig ennek a kölcsönadó után szaladnia.”'” A Korányi- és a Hegedüs-terv egyik gyengéje az volt, hogy egyik sem volt képes huzamosabb ideig biztosítani saját politikai támogatottságát. Az inflációt lezáró stabilizáció terheinek társadalmon belüli megosztásáról egyik pénzügyminiszter sem tudott konszenzusra jutni a gazdaság és a politika meghatározó csoportjaival. A költségvetési egyensúly minden bizonnyal a belföldi megtakarítások felhasználásával is megvalósítható lett volna, az ezzel járó jelentős pénzügyi terheket azonban egyértelműen elutasították a politikai szempontból fontos csoportok. Bethlen István 1921 őszén szakított a korábbi, belső forrásokra támaszkodó stabilizáció koncepciójával, és egy nagyobb külföldi kölcsön felvételével akarta egyensúlyba hozni a költségvetést, megállítani a korona gyorsuló elértéktelenedését. Az elképzelés nemzetközi fórumokon is megfogalmazódott; az 1920-as brüsszeli és az 1922 tavaszán ülésező genovai konferencia szakértői egyaránt külföldi kölcsön segítségével javasolták konszolidálni a súlyos pénzügyi helyzetben levő országok gazdaságát." A magyar bankárok már 1920 őszétől elkezdték szondázni a fontosabb külföldi pénzpiacokat annak érdekében, hogy kiderítsék, van-e kilátás kölcsön felvételére, de minden esetben elutasításban részesültek: az indok főként a jóvátételi kérdés tisztázat17 NN 1920-1922 VII. k. 139. ülés, Hegedüs Loránt beszéde. 1920. december 20. 268. 108 Péteri 1993: 505., 566—567. 1. és 2. j.