OCR
102 s A nagy háborútól a nagy válságig költségvetési tervezeteket. A háború kitörése óta első ízben, 1921 tavaszán költségvetési vita indulhatott a nemzetgyűlésben. Az 1920/1921. évi állami költségvetésről szóló törvényjavaslatot eredetileg még Korányi Frigyes nyújtotta be 1920. szeptember 14-én." A javaslatot akkor nem tárgyalta a parlament, Hegedüs azonban ragaszkodott a tárgyaláshoz, még akkor is, ha ez már csak az elmúlt időszakról szóló elszámolás lehetett. Iklódy-Szabó János, a pénzügyi bizottság előadója 1921. április 27-én nyújtotta be a jelentést a nemzetgyűlésnek, ? a vita május 3. és 24. között zajlott. Az adatokból kiderült, hogy 20,2 milliárd koronás kiadással szemben mindössze 10,5 milliárd korona bevétel állt 1920/1921-ben. A 9,7 milliárd koronás deficit létrejöttében minden bizonnyal szerepet játszott a hadsereg felszerelésére szánt több mint 4 milliárd korona is. Az évekkel később elkészült zárszámadás viszont 32,1 milliárd koronás hiányt mutatott (7. táblázat). Az 1921/1922. évi költségvetésről szóló törvényjavaslat 1921 májusában került a nemzetgyűlés elé. Tárgyalás helyett a Bethlen-kormány indemnitást (felhatalmazás az államháztartásnak jóváhagyott éves költségvetés nélküli továbbvitelére) kért, és kapott a parlamenttől (1921. évi XVI. és XXXIV., valamint az 1922. évi I. törvénycikkek). Ettől kezdve egészen a pénzügyi stabilizációig akormány nem tárgyaltatta meg az éves költségvetéseket a törvényhozással." Az 1921/1922. évi költségvetési tervezet 26,8 milliárd korona kiadást és 20,3 milliárd korona bevételt irányzott elő. A 6,5 milliárd koronás deficitet a minisztertanácson Hegedüs a beruházások 2 milliárd koronát kitevő összegével, illetve az ellátatlanok ugyancsak 2 milliárd koronába kerülő ellátásával indokolta, amely ígérete szerint a következő költségvetésben már nem fog szerepelni, így , a tulajdonképpeni költségvetési hiány 2,5 milliárd koronára csökken". A továbbiakból az is kiderült, hogy a Honvédelmi Minisztérium és a Nemzeti Hadsereg fenntartására 3,6 milliárd korona volt előirányozva, ami az előző évihez képest 1 milliárdos megtakarítást jelentett. A rendőrség, a csendőrség, az államrendőrség és a folyamőrség fejlesztésére viszont az előző évhez képest 195 millió korona többletkiadás szerepelt a rendkívüli kiadások között. A Külügyminisztériumra 36 millió, akonzulátusokra pedig 355 millió korona jutott. A költségvetési hiányt jelentős mértékben növelték az állami tulajdonban levő üzemek veszteségei, egyedül az államvasutaknál 1 milliárdos hiány keletkezett." 7" NN 1920-1922. V. k. 101. üles, Koränyi Frigyes beszede. 1920. szeptember 14. 274-288. 7 NN 1920-1922. IX. k. 182. ülés, 1921. április 27. 347. » A M. Kir. Legfőbb Állami Számvevőszék jelentése a magyar államnak az 1921/22. évre vonatkozó zárszámadásáról, valamint az államháztartás vitele, az állami vagyon és az állami adósságok kezelése körül az 1921/22. évben szerzett tapasztalatairól. 5. 4 MNL OL K 27 1921. június 17. 4. napirendi pont, az 1921/1922. évi költségvetés ismertetése; A magyar állam költségvetése az 1921/22. számadási évre. 8.