Oldal 84 [84]
OCR
82 s A nagy háborútól a nagy válságig nek megvolt az az előnye, hogy a hitelpolitika rugalmasan alkalmazkodott a gazdaság pénzszükségletéhez, a pénzteremtés együtt nőhetett és csökkenhetett a piac pénzkeresletével. 1914 után azonban a váltóleszámítolási hitel elvesztette korábbi jelentőségét, a pénzforgalomban szerepe visszaszorult. A háború során a kormányoknak nyújtott nagyvonalú jegybanki hitelek és a hadvezetőség bőkezű költekezése következtében óriási bankjegymennyiség került forgalomba. A pénzforgalom felduzzadása lehetővé tette, hogy a bankok és a vállalkozások jelentős készpénztartalékokat halmozzanak fel. Mindennek következtében a magángazdasági tranzakciókban visszaszorult a váltóhitel szerepe, egyre terjedt a készpénzben való fizetés. A háború vége felé az egyre nagyobb méreteket öltő áruhiánynak is szerepe volt a készpénzfizetés terjedésében. A forgalomban levő pénz mennyiségét a háborús időszakban tehát egyedül a költségvetésnek nyújtott hitelek összege határozta meg. Ezek a hitelek azonban már nem alkalmazkodtak olyan rugalmasan a pénz iránti kereslethez, mint az előbb ismertetett váltóhitelek, hanem tartósan növelték a készpénzforgalmat, és ezzel az inflációs nyomást is. Az államháztartás az I. világháború után 1914 nyarától súlyos inflációs folyamat vette kezdetét Magyarországon. A háborús évek alatt még viszonylag mérsékelt, havi 2-3%-0s volt az árak emelkedése, a háború elvesztését követően azonban felgyorsult az üteme. 1919 tavaszától 1920 márciusáig már havonta átlagosan 3096-kal nőttek az árak, a Tanácsköztársaság néhány hónapos fennállása alatt pedig közel megháromszorozódtak. 1919-re a világháború előtti érték 24-szeresére nőtt a jegybank által teremtett pénz mennyisége (4., 5., 6. táblázat).
