OCR
76 « A nagy háborútól a nagy válságig Teleszky János magyar pénzügyminiszter azzal magyarázta a háborús költségvetések hiányát, hogy az osztrák belpolitikai viszonyok miatt a közös kiadások megállapítására hivatott delegációk egészen 1917 végéig nem voltak összehivhatök, amikor pedig megis összeültek, akkor munkake£ptelennek bizonyultak. A hadsereggel és a haditengerészettel kapcsolatos költségek az osztrák-magyar kiegyezés értelmében a monarchia közös kiadását képezték, és ezek meghatározása nélkül új költségvetést nem lehetett összeállítani. A harmadik Wekerle-kormány 1917 novemberében a parlament elé terjesztette az 1917/18. évi költségvetési előirányzatot. Ennek összeállításánál azonban a háború okozta változásokat nem vették figyelembe, az előirányzat a békeállapotok alapul vételével készült, és végül a parlament nem is tárgyalta meg. Teleszky János szerint a háború miatt a kiadások és bevételek alakulása olyannyira bizonytalan és előre nem látható volt, hogy ez már önmagában is értelmetlenné tette volna az államháztartási előirányzatok elkészítését." A zárszámadások sem készültek el a törvényben megszabott határidőre, a világháborús zárszámadásokat a budapesti országgyűlés csak az 1920-as évek második felében tárgyalta meg. A számvevőszék elnöke mindezt azzal magyarázta, hogy , a zárszámadás összeállításához szükséges adatokat a kormánytól [...] igen nagy késedelemmel kapta meg, amit viszont a kormány azzal indokolt meg, hogy a számvevőségi személyzetből sokan vonultak be katonai szolgálatra, és az így megapadt munkaerőre a békés időknél nagyobb munkaanyag szakadt." A későbbi magyar pénzügyminiszter, Kállay Tibor a béketárgyalásokra készített emlékiratában, 1919 végén ezt írta: , Egy kormány sem akart ugyanis háborús költségvetést egybeállítani, mert egyik sem számított arra, hogy a háború a költségvetés összeállításától számítva még egy évig eltarthat, ilyképpen az államháztartás az 1914/15. évi költségvetési törvény rendelkezéseinek hatályát meghosszabbító felhatalmazási törvények (költségvetési provizóriumok), továbbá a háború esetére hozott régebbi törvények és a háború esetére megalkotott speciális törvényes rendelkezések alapján vitetett tovább." 7 Teleszky 1927: 66-70. 8 FI 1927-1932. VII. k. 251. szam. A felséhaz pénziigyi bizottsaganak jelentése a magyar allam 1912., 1913., 1914. (els6 félév), 1915/16., 1920/21., 192.4/25., 1925/26. és 1926/27. évi zärszamadäsairöl (illetve zárszámadást pótló kimutatásairól) és a m. kir. legfőbb állami számvevőszék azokra vonatkozó jelentéseiről. 340—342. oldal. Az 1914/15. évi zárszámadást a magyar országgyűlés 1926. február 9-én, az 1915/16. évit 1928. október 17-én, az 1916/17. és a 1917/18. évit, valamint az 1918. július 1. és október 31. közöttit 1925. május 5-én és 6-án tárgyalta. NI 1922—1926. XIV. k. 795., 796., 797. irat; NI 1922—1926. XVI. k. 932. irat. 5 " MNL OL K 275 7. csomó, VI/I. Magyarország jelenlegi állampénzügyi helyzetének és e helyzet kialakulásának ismertetése. Készült 1919 decemberében.