OCR
Ikerválság vagy többszörös pénzügyi válság? e 55 kozóban volt. Az MNB a genfi szanálás szigorú kikötései értelmében nem hitelezhetett a kormánynak, amely 1930 után már külföldön sem jutott forrásokhoz. Ausztriában már 1928-tól deficit jelentkezett. A magas nyugdíjterhek, a megörökölt birodalmi hivatalnokállomány költséges leépítése, valamint a jóléti kiadások növekedése Bécsben is komoly fejtörést okozott. A pénzügyi stabilizáció során magasan megszabott adók eleinte biztosították a növekvő kiadások fedezetet. 1923-1929 között a szövetsegi kiadäsok 88%-kal emelkedtek, és az éves GNP 6,1%-äröl 9,1%-ära nöttek. A kibocsätäs csökkenese és a zsugorodó adóbevétel viszont az államháztartás hiányának emelkedését okozta, amit a pénzügyi válság terhei megsokszoroztak. Egyedül a CreditAnstalt megmentésére az osztrák GNP 996-át fordították." Az osztrák kormányok nagyvonalú költekezését, a későn elkezdett takarékoskodást Alexander Spitzmüller, a Monarchia egykori jegybankelnöke és pénzügyminisztere is nehezményezte a II. világháború után megjelent visszaemlékezéseiben.? Sorozatos bankválságok A magyar bankrendszerben már a pénzügyi válság kitörése előtt komoly problémák jelentkeztek, több patinás intézmény arra kényszerült, hogy végleg bezárja kapuit." A pénzpiac romló helyzetét jelezték a mérlegadatok is; a pénzintézetek likviditási hányadosai jelentősen elmaradtak az I. világháború előttiektől. A saját tőke aránya a mérlegfőösszeghez az I. világháború előtti években 16-17906 körül alakult Magyarországon (Horvát-Szlavónország nélküly: valójában már ekkor is elmaradt a korban kívánatosnak tartott 25-309-os aránytól. A hiperinfláció alatt azonban kirívóan alacsony szintre süllyedt, nem érte el még a 1096-ot sem. A ráta értéke 1925-ben volt a legmagasabb: 2090, amit azonban főként annak tulajdoníthatunk, hogy a bankok az aranymérlegeikben gyakran a valósnál kedvezőbbnek akarták láttatni a tőkehelyzetüket; a felértékelési mérlegek gyakran , kreatív könyveléssel" készültek. A likviditási arány a 20-as évek második felében fokozatosan csökkent, a válság alatt már alig haladta meg a 10%-ot (11-13%), és ezen a szinten maradt 1938-ig (1. grafikon). #4 BECA OV33/79. Strictly Confidential, Report on the Budget and Exchequer Position of Hungary by Mr. Per Jacobsson, April 1931. 25 James 2001: 56-57. 2% Spitzmüller 1955: 356. 7 MNL OL Filmtär, Z 6 1929. augusztus 30., 1930. januär 4.; Kôvér 1987: 60-61; Szädeczky-Kardoss 1928: 53. »® Varga 1928: 450-451., 459.; Szädeczky 1928: 77-79., 86-90.; Spitzmüller 1955: 358-359.