Seite 42 [42]
OCR
40 s A nagy háborútól a nagy válságig szorítását. Az új, szigorúbb szabályok hatására leállt a külföldi tőókebeáramlás Németországba, ami katasztrofális következményekkel járt az akkor már súlyosan eladósodott országban. A pénz- és tőkepiacokon megrendült a Németországba vetett bizalom, Németország elveszítette a külföldi hitelezőit, sőt tőkeexportőrré vált, 1924 óta először. Mindezek hatására a központi bank tartalékai gyorsan zsugorodtak, és a folyó fizetési mérleg egyenlege is romlott. Hitelek hiányában a jóvátételi és az adósságterhek törlesztése miatt aktívumra volt szükség, ami belső pénzügyi megszorítások bevezetését tette szükségessé. A válság hatására bekövetkező gazdasági visszaesés hatására csökkent a nemzeti termék értéke, így tovább nőtt a GDP-hez viszonyított adósságállomány aránya, ráadásul az 1930. szeptemberi választásokon megerősödött a szélsőjobb és a szélsőbal is. Ezt követően Németország már egyáltalán nem tudott külföldi kölcsönhöz jutni, és további költségvetési megszorításokat volt kénytelen bevezetni. 1931 tavaszára a külföldi adósságok állománya elérte a GDP 10096-át. A monetáris tartalékok zsugorodása felgyorsította az osztrák-német vámunióterv kudarcát és az osztrák Creditanstalt bukását, s hamarosan bekövetkezett a németországi bankválság. 1931-től, a Youngterv bukásával Németország autark, parancsgazdasági rendszert vezetett be, a tőkeáramlás szigorú ellenőrzésével és kötött devizagazdálkodással. A kormány továbbra is fenntartotta az aranystandardot, és folytatta a deflációs gazdasägpolitikät, ami nehezítette a válságból való kilábalást. Ritschl számításai szerint a fiskális politika szerepe minimális volt a válság idején, és a későbbi fellendüléshez is csak kismértékben járult hozzá. Ritsch] Németország esetére is érvényesnek tartja a , ragadós bérek" hipotézisét. Az 1918. évi forradalom következtében 1924-re rendkívül intervencionista munkaerőpiaci rendszer alakult ki Németországban, nyolcórás munkanappal, munkahelyi tanácsokkal, a kollektív szerződés rendszerével, a munkahelyi viták esetén kötelező állami közvetítéssel. A bérek meghatározása a pártok koalíciós politikájának része lett. Mindennek következtében 1929-ig jelentősen nőttek a bérek. Ahogy a gazdaság kezdett helyreállni az I. világháború utáni hiperinflációt követően, a kibocsátás és kisebb mértékben a foglalkoztatottság is nőtt, Ritschl adatai azonban azt mutatják, hogy a bérek gyorsabban növekedtek a termelékenységnél, vagyis az egységnyi munkaerőköltség jelentősen megemelkedett. Vita a Borchardt-tézisekről A munkabéreknek a válságban játszott szerepéről évtizedek óta heves polémia zajlik: a Borchardt-Holtfrerich-vita. Ritschl írását voltaképpen a vitához való újabb hozzászólásként is értelmezhetjük. A polémia Knut Borchardt né
