Oldal 38 [38]
OCR
36 s A nagy háborútól a nagy válságig aranyalapon maradó országokban ezzel szemben nem javultak a munkanélkülisegi mutatök.” Súlyosan destabilizáló tényezőnek bizonyult a bankokba vetett bizalom megingása és a valutaárfolyamok leértékelésével kapcsolatos félelem is, ráadásul ezek egymást erősítve mélyítették a válság hatásait. A rövid lejáratú betétek bankokból való kivonása és készpénzre váltása (például a külföldi tulajdonú betétek kivonása, amelyet felerősített a leértékelések miatti aggodalom), illetve a bankok iránti bizalom megrendülése növelte a bankok elleni rohamok kockázatát, csökkentette a tartalékokat, és a valuta konvertibilitását is fenyegette. Neokeynesiánus magyarázatok: nem monetarista, nem pénzügyi hipotézis A 20. század végére többé-kevésbé kialakult egyfajta konszenzus a gazdaságtörténet-írásban arról, hogy a nagy válságot elsősorban pénzügyi sokkok idézték elő. Továbbra is vannak azonban ettől eltérő magyarázatok: a neokeynesiánus megközelítések. A nem monetarista, nem pénzügyi hipotézis újabb képviselői a lakásépítések csökkenésében? vagy a fogyasztói bizonytalanságban" latjak a valsag legf6bb okat. Christina D. Romer, a Berkeley professzora, Obama elnök egyik gazdasági tanácsadója 2003 végén egy rövid írásában foglalta össze a nagy válság legfontosabb elemeit az Encyclopcedia Britannica számára. A szócikk szerint a kibocsátás visszaesését a fogyasztói kereslet csökkenése, a pénzügyi pánikok és a téves kormányzati politika okozta. 1928-ban és 1929-ben a Fed megemelte a kamatlábakat a tőzsdei árfolyamok túlzottnak ítélt növekedésének megfékezése érdekében. Ez pangást idézett elő az olyan kamatérzékeny területeken, mint az építkezések és az autóvásárlások, ami a termelés hanyatlásához vezetett. A "20-as évek építőipari fellendülése következtében túlkínálat alakult ki a lakáspiacon, az építőipar különösen nagy mértékű recessziója ennek volt a következménye. A tartós fogyasztási cikkek vásárlása és az üzleti befektetések jelentősen visszaestek a tőzsdekrachot követően, ami valószínűleg a fogyasztók elbizonytalanodásának volt a következménye. Christina Romer a tanulmányában Peter Temin korábbi hipotézisét kívánta igazolni a fogyasztás csökkenésének válságot generáló hatásáról. Bár szakmai konszenzus van arról, hogy a nagy válságot nem a , nagy krach" (a New York-i tőzsde 1929. októberi összeomlása) okozta, 22 Bernanke 2000: 29. 3 Anderson-Butkiewicz 1980. 24 Romer 1990.
