OCR
Hodász közösségfolyamatai és lokális etnikai együttélési modellje e 259 Emellett az óvoda további fontos integrációt elősegítő tevékenységet végez, hiszen ,a helyi programban speciális tartalommal bír az innováció, ami azt jelenti, hogy a szülőkkel együtt projekt napokat szervezünk. Beengedjük ide a szülőket, vagy a magyar néphagyományőrzéshez kapcsolódóan szervezzük a projekt napot, vagy roma napot tartunk áprilisban, hogy megismerjék egymás kultúráját." Ez a kezdeményezés a helyi magyar közösség részéről pozitív fogadtatással párosult. , Először meglepődtem, amikor a gyermekem hazajött és magyaráz, magyaráz, és nem értem, hogy mit beszélt, és nézek rá, hogy kisfiam, te mit mondasz? És akkor kérdezem az óvónőt, hogy mit tanultatok az óvodában? És mondja, hogy hát tanulták a kis mondókát, ezt a Töröm, töröm a mákot, cigány nyelven. És a gyerekem ezt otthon mondta. És annyira mondta, és én meg nem értettem, hogy ő mit mond. Aztán ugye mikor elmondták, hogy ő ezt, akkor meglepődtem, hogy na, igen. Ez egy jó dolog amúgy, hogy ők így ilyeneket is tanulnak. Én örültem neki, mert igaz, hogy máshol angolt, németet, ilyesmit tanítanak az óvodába, de ez is fontos. Mivel hogy együtt élünk, köztük élünk, így azért nem baj, hogy ha a gyerekek is tudják, hogy esetleg mit mondanak nekik, vagy mit kérdeznek tőlük. Én is úgy vagyok vele, hogy érteni értem, de válaszolni nem tudok. Ez egy előny nekik, hogy ha több dolgot, meg többféle származású embereket megismernek, azt hogy ki, hogyan él, milyen a kultúrája. Nem csak a miénket tudják ugye, hanem többiekét is, akikkel együtt élünk." A hodászi kutatás eredményeiből az is kiderült, hogy a helyi intézmények vezetői fontosnak tartják a település szintjén történő úgynevezett , közelítő eseményeket", azokat a közösségi alkalmakat, amelyek során a helyi társadalom tagjai együtt vehetnek részt. Magyarázatuk szerint az események jelentősen hozzájárulnak ahhoz, hogy a hosszú távú együttélésben a helyi etnikai részközösségek tagjai megtanulták kölcsönösen elfogadni egymást. , Pontosan az óvodai, az iskolai, a társadalmi rendezvények, az együttélésnek ezek a formái, amit igazából nem lehet kikerülni. Hogy ha egy óvodába jár a gyerekem, hogy ha egy iskolába jár a gyerekem, együtt kell elmenni szülői értekezletre, együtt kell elmenni gyerekekkel közös foglalkozásra, együtt kell leszervezni a kirándu545 Saját gyűjtés: interjú a helyi óvoda vezetőjével, Hodász, 2020. 546 Saját gyűjtés: 32 éves, magyar származású nő, Hodász, 2020.