OCR
Nagyecsedi etnikai együttélési helyzetek kutatási eredményei ® 149 pesebbek az oláh cigányok, mint a magyar cigányok. A magyar cigányok nagyon hamar lenézik az oláh cigányt, a szokásaikkal az öltözködéseikkel, vagy ahogy cigányul beszélnek."?? A romungrók és az oláh közösség részéről kölcsönösen tetten érhető attitűd lényege, hogy a másik csoport semmilyen szokását, értékét, hagyományát nem tekintik magukra nézvést érvényesnek. Az oppozíció logikájára épülő elkülönítő önmeghatározás mindkét fél esetében szinte szükségszerűen vezet a másikkal szemben felvállalt kiálláshoz, amit például a szegregált léthelyzet is megerősít. Az oppozicionális kapcsolati stratégiának jó példája a nyelvhasználat. Az oláh cigányok a romungrók , hagyománynélküli" világának egyik ismérveként éppen azt vetik fel, hogy nem beszélnek cigányul. Ezzel szemben a romungrók éppen a cigány nyelvhasználatot tekintik az oláh cigányok egyik olyan tulajdonságának, ami a negatív megítélés alapját szolgálja. Meg kell jegyezni, hogy az oláh közösség a magyar többségi társadalom irányába, például magyar fél jelenlétekor a társalgásban az anyanyelvet háttérbe szorítja. Ezt a gyakorlatot a romungrók felé nem érvényesítik, ami jól tükrözi, hogy az etnikai kapcsolatokat eltérő normatív gyakorlatok mentén alakítják, annak függvényében, hogy melyik részközösség tagjával lépnek interakcióba. C) Az oláh cigány-magyar kapcsolatviszony Amint azt már a vegyes házasságok összefüggésében bemutattuk, az oláh cigányok az együtt élő etnikai csoportokkal kapcsolatos attitűdre vonatkozó válaszaikban arról tettek tanúbizonyságot, hogy alapvetően elfogadóak a magyar közösség irányába, ellenben távolságtartók a romungrókkal szemben. Bár számukra nem az etnikai hovatartozás a legfontosabb, hanem az összhang, a nyugodt és a boldog családi élet kialakítása, de a kulturális távolság a másik cigány közösség irányába meghatározó tényező. A kérdőíves vizsgálatból azonban arra is fény derült, hogy konkrét esetekben - legalábbis ez a közösség tapasztalata — a vegyes házasság intézményének az elfogadtatása napjainkban sem egyszerű feladat. A terepen felvett tematikus beszélgetések és interjúk szövegének az elemzése során láthatóvá vált, hogy ha egy oláh cigány fiatal nem a saját közösségéből választ társat magának, azt gyakran sem a saját, sem pedig a társa közös349 Saját gyűjtés: 35 éves, romungró származású nő, Nagyecsed, 2019. jat gyu) 8 87