OCR
Általános összefüggések e 33 mesél, 1940 - hívták fel a figyelmet a Nyírségben élő parasztság kulturális értékeire. A vidék átfogó etnográfiai leírását Ortutay tanítványa Erdész Sándor valósította meg, és 1974-ben két évtized gyűjtőmunkáját összegezve jelentette meg kutatási eredményeit." A monográfia szövege és tudomänyos koncepciója, az olvasó elé táruló kép a nyírségi paraszti társadalom szellemi és anyagi kultúrájával kapcsolatban három fő megállapításra épül. Egyrészt a Nyírség olyan néprajzi kistáj, amelynek szociokulturális adottságait gyakorlatilag tisztán az itt élő parasztság belső történeti folyamatai határozták meg. Másfelől, a parasztság modernizációjával bekövetkező akkulturáció ellenére számtalan etnográfiai érték kutatására nyílik mód a táj viszonylagos elzártságának köszönhetően. Végül, az itt élő parasztság Erdész megközelítésében nem homogén képződmény, hanem tagolt szerkezetű közösség. A tagolt jelleg elsősorban a parasztság belső jövedelmi és szakmai specializálódásából következő különbségeire utal. Erdész monográfiája egyrészt tartalmazta az elődök, elsősorban Ortutay és generációja által felhalmozott ismereteket, másrészt saját gyűjtéseit, melynek fő időszaka a 60-as éveket ölelte fel. Az etnográfiai leírásokból látható, hogy a Nyírségben élő parasztság kultúrája folyamatosan átalakulóban volt. Ez elsősorban nem csak abban az országosan megfigyelhető tendenciában öltött testet, mely szerint a mezőgazdaságból élők száma lecsökkent. Országos átlagban a 20. század közepén még a magyar felnőtt népesség fele a mezőgazdaságban dolgozott." A napjainkig tartó jelenség hátterében több tényező egymást kölcsönösen erősítő hatása figyelhető meg. Egyrészt a mezőgazdaság jelenünkben is zajló technikai modernizációja, ami az élőmunkaerő foglalkoztatásának szükségletét csökkentette. Másrészt a paraszti földbirtokrendszer a szocialista kollektivizáció eredményekért történő széthullását, ami azt eredményezte, hogy a föltulajdon elvesztésével nem csak a paraszti identitás veszítette el létalapját, de a kultúra részeként felhalmozott tudás, és az ennek alapját képező társadalmi élet is. Harmadrészt a falusi parasztság hagyományos társadalmi szerkezetének felbomlásában fontos szerepet játszott a magyarországi urbanizációs forradalom, melynek eredménye a több hullámban lejátszódott iparosítás volt. A folyamat elsősorban ugyancsak az 1950-es években mélyültek el a dél-nyírségi néprajzi kutatások, amelyek a parasztság műveltségének szerteágazó feltárását tűzték ki célul. Vö. Dám 1974: 68—70. 5 Ortutay 1978. 56 Erdész 1974. "7 Kovách 2012: 174. A mezőgazdaságban foglalkoztatottak aránya 2008-ra 4,4%-ra csökkent.