OCR
30 9 I. A HAGYOMÁNY ÉS A KÖZÖSSÉG A kutatás során vizsgált területen, konkrétan a mátészalkai és a nyírbátori járás kiválasztott településein a roma népesség arányait tekintve mindkét felmérésben a legmagasabb tartományba, a 25 96 fölötti járások csoportjába került besorolásra. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) által közzétett hivatalos statisztikai eredmények nem esnek egybe a kutatás eredményeként a helyi szakértőktől gyűjtött tényleges adatokkal a településeken." Amennyiben a kutatási helyszíneket településsoronként vizsgáljuk, akkor az adatok a következőképpen alakulnak. A lakónépesség száma a 2011-es népszámlálási adatok alapján Nyírvasváriban 1884 fő, Hodászon 3370 fő, míg Nagyecseden 6374 fő. 2010-ben a kutatásba bevont településeken a roma népesség aránya Hodaszon 50%, Nagyecseden 32% és Nyirvasvariban 23% volt." A kiválasztott kutatópontok jól reprezentálják a térségben lejátszódó általános társadalmi folyamatokat. Mielőtt azonban a kutatási eredmények, a vizsgált három település kortárs közösségfolyamatainak és az ezt meghatározó együttélési viszonyoknak az elemzésére, valamint ezekben a lokális hagyomány szerepének a tanulmányozására rátérnénk, szükséges az elemzett szociokulturális tér két nagy társadalmi csoportjának, a parasztságnak és a térségben megtelepedett cigányságnak az összefoglaló igényű leírása. A leírás természetesen csak a jelen elemzésben bemutatásra kerülő kortárs folyamatok értelmezése szempontjából fontos összefüggésekre fókuszál. Elsősorban arra, hogy a 20. század közepétől felgyorsuló modernizáció hatására a hagyományos paraszti életforma és az ehhez kapcsolódó kulturális gyakorlatok eltűnésével a politikai rendszerváltást követően a Nyírség falusi közösségei milyen általános , nagy társadalmi" folyamatokhoz alkalmazkodtak." 5 A cigányság kategorizálásával kapcsolatos kortárs kutatáselméleti kérdések összefoglalását lásd Tátrai et al. 2017. 16 Kadét-Varró 2010: 65; 73. A lokalis szinterek elemzese a kutatas soran 2017-2021 között gyűjtött saját adatokra támaszkodik, amelyek a cigány népesség arányainak az elmúlt évtizedben bekövetkezett további növekedését tükrözik. A mikrofolyamatok makrotársadalmi beágyazottsága és a két elemzési szint közötti kapcsolat elméleti összefüggései messzire vezetnek. Az elemzés a mikrotörténelmi vizsgálatoknak arra a párhuzamára épül, amely szerint a makrofolyamatok jelentik azt a keretet, amely érthetővé teszi, hogy a vizsgálatban tanulmányozott társadalmi csoportokat reprezentáló egyének közötti kapcsolatok milyen minőségűek és milyen stratégia jellemzi azokat. A multietnikus együttélési színterek társadalmi viszonyainak leírásában a megközelítés jól hasznosítható. Vö. Schlumbohm 2000. 47