Page 276 [276]
OCR
274 " INFORMÁLIS GYAKORLATOK Ebből a szempontból az egyetlen kivételt talán a munkahelyi lopás gyakorlata jelentheti, amely a kutatás tapasztalatai szerint mind a szocialista tervgazdaság, mind pedig az 1991 utáni piaci kapitalizmus első évtizedében a vizsgált határvidéki, falusi társadalmakban az egyik legelterjedtebb jövedelemszerzési technika volt. Ez a cselekvéstípus azonban a kétezres évek első felében — a privatizáció, vagyis a magántulajdon megerősödését, , visszaállítását" követően - fokozatosan veszítette el társadalmi jelentőségét; a lopäs-gyakorlatok (korábbi populáris formájukban) így mára szinte megszűntek, illetve újra partikuláris és morálisan elítélendő társadalmi gyakorlatokká alakultak át." A megélhetési stratégiák morfológiai diszkontinuitásánál azonban talán lényegesebb, hogy b) a posztszocialista korszakban Csatóerdőn és a hozzá tartozó településeken az ún. helyettesítő informális intézmények (,,substitutional informal institutions") szerepének és jelentőségének növekedése volt a jellemző. Helmke és szerzőtársa szerint ez az intézménytípus azokban a helyzetekben válik erőteljessé, amikor az állam ellenőrző intézményeinek kapacitása és hatékonysága alacsony (, gyenge"), ugyanakkor a hivatalos és nem hivatalos intézmények modalitása hasonló irányba mutat, vagyis a kettő célja egymással összeegyeztethető (Helmke - Levitsky 2006: 16). pontosan tudjuk, hogy az 1930-as évek közepén - a világgazdasági válság, valamint a magyar búzaexport betiltása következtében - kialakult kenyér- és gabonahiányt a kárpátaljai magyarok a csehszlovák határon rendszeresen átcsempészett búzával próbálták enyhíteni. Továbbá az is tudható, hogy a szabolcsi kereskedők a két világháború között például Uszka, Botpalád, Kispalád környékén , jó pénzért tömött libákat, kövér kacsákat röpítettek át a máramarosi zsidóknak , az országhatáron." (B.3. magyar férfi, Bodnya.) A nemzetközi migrációval foglalkozó szakirodalomból szintén közismert tény, hogy a 20. század fordulójától az 1920-as évek elejéig— az agrárválság, a földhiány miatt — Bereg, Ugocsa, Ung, Máramaros megye az amerikai kivándorlás egyik legfontosabb kibocsátócentruma volt, ahonnan a magyar, ruszin és zsidó népesség több hullámban indult el a tengerentúlra. Mindez azonban nem jelenti azt, hogy a határvidéki csempészet és nemzetközi migráció mai, modern és az 1944-es szovjet megszállás előtt kialakult formái között a nyilvánvaló (külső) alaki szempontokon kívül lenne bármilyen szorosabb tartalmi kapcsolat. A két korszak informális technikái közötti diszkontinuitást — a komplex szerkezeti, hálózati, működési, modalitásbeli eltéréseken túl — az a körülmény is erősíti, hogy 1944-1989 között a magyar-ukrán országhatár mint a Szovjetunió nyugati perifériája, katonailag szigorúan őrzött, zárt terület volt. Ez pedig az illegális csempészet és a határokon átnyúló interregionális gazdasági kapcsolatok tartós felfüggesztését, illetve elsorvadását okozta. 634 Ebből a szempontból figyelemre méltó a jelenség morális, közösségi megítélésének történeti változása is. Amíg a falusi közvélemény az egymástól való — tehát a közösségen belüli - lopást a paraszti magángazdálkodás időszakában (1948 előtt) még nagyon súlyos normasértő cselekvésként (, tolvajlás"-ként, lásd Nagy 2000: 406.), a kollektivizálás időszakában (1948 után) pedig már normakövető magatartásként („szerz&s”-kent) (lásd Kotics 2001: 17.; Gagyi 2018) tartotta számon, addig ugyanezt a gyakorlatot a 2000-es évek első felétől — vagyis a magántulajdon és az ahhoz való jog intézményesülésével — már ismét elítélendő, deviáns aktivitási formának tekintette.
