OCR
256 " INFORMÁLIS GYAKORLATOK 5.1. Szimbolikus térfoglalás és a történelmi , múlt" konstrukciója a posztszocializmusban A régi (államszocialista) falusi kulturális elit, valamint a korábbi politikai-hatalmi elit a kilencvenes évek első felében tehát — a fent elmondottak alapján — közösen végezte az új (posztszocialista) nemzeti, vallási identitás- és emlékezetpolitikai programok megvalósítását. E törekvéseknek a kezdetektől egyik meghatározó eleme volt a település nyilvános tereinek a szimbolikus és fizikai visszafoglalása. A posztszocialista korszakban egy ilyen rituális cselekvés emlékét őrzi a Csatóerdő központjában, vagyis a falu főterén 1968-ban felállított Leninszobor eltávolításának, ledöntésének mozzanata is. Ezt a szimbolikus tértranszformációs aktust a továbbiakban két különböző társadalmi csoporthoz tartozó személy legy falusi értelmiségi és egy szakmunkás) narratíváin, visszaemlékezésein keresztül mutatom be. Az első elbeszélő a csatóerdői ,, Béke" Kolhoz egyik olyan vezető tisztségviselőjétől származik, aki falusi értelmiségiként az 1990-es években a helyi civil kezdeményezéseknek, vagyis a kárpátaljai magyarok etnikai, kulturális, nyelvi, felekezeti jogaiért küzdő mozgalmaknak az egyik meghatározó szereplője volt. Építészmérnökként a második világháború és a sztálinizmus áldozatainak több emlékművet tervezett és állított (Csatóerdő, 1990; Darnó, 1995], rendszeresen részt vett a magyar nemzeti-történelmi ünnepek és megemlékezések szervezésében; ezenkívül — a bodnyai református egyház gondnokaként - kezdeményezője volt Kárpátalja egyik első református parókiája felépítésének (1992) is. J. Miklós"9 1936-ban született Bodnyán, paraszti eredetű, nagygazda családban. 10 éves volt, amikor 1946-ban a szovjet hatóságok szüleit és nagyszüleit , kulák"-nak minősítették. A család teljes vagyonát (lerdő- és földterületeit, tanyáját, ingatlanjait) elkobozták, ezt követően kitelepítették őket egy 7 km-rel távolabbi faluba. A helyi kolhozban — gazdagparaszti származása miatt — nem kaphatott munkát, így 15 évesen átmenetileg a vízügyi hatóságnál dolgozott, ahol a rendszer más , osztályellenségeivel" — vallási üldözöttekkel: papokkal, lelkészekkel, betiltott kisegyházak tagjaival"! és 600 Fiktiv keresztnév. 601 A szovjet politikai diktatúra éveiben az illegálisan működő kisegyházak - baptistäk, adventisták, pünkösdisták, evangelisták stb. — közül a hatósági megtorlásoktól talán a Jehova tanúi szenvedtek a legtöbbet. Ezt jól érzékelteti a Szovjet Szocialista Köztársaságok Szövetsége Állambiztonsági Minisztériuma által Sztálinnak írt jelentés is, amelyben a következő szerepel: , Abból a célból, hogy az országot megtisztítsák a jehovista mozgalom földalatti szovjetellenes tevékenységétől, az SZSZKSZ Állambiztonsági Minisztériuma szükségesnek tartja, hogy a Jehova-szekta vezető résztvevőinek letartóztatása mellett kitelepítse Ukrajna és más köztársaságok határain túlra a Jehova tanúit az irkutszki és a tomszki területekre. Összesen kitelepítés alá került 8576 fő (3048 család)." (Bondarchuk