OCR
INFORMÁLIS MEGÉLHETÉSI STRATÉGIÁK A RENDSZERVÁLTÁS ELŐTT * 87 Fontos azonban látnunk, hogy az államszocialista korszak társadalmi emlékezetének van egy másik -— a fentiektől eltérő — alakzata is, amely a kolhoznak nem a falu modernizációjában játszott szerepét, hanem az azt kísérő állami erőszakot, a gazdasági, adminisztratív, politikai nyomásgyakorlás hétköznapi tapasztalatait állítja előtérbe. Ebben a narratívában a kolhoz — a szovjet pártállam egyik lokális intézményeként — a hatalom helyeként, a fegyelmezés (jutalmazás, büntetés) színtereként, a gazdaság vezetője (a kolhozelnök) pedig ennek az abszolút autoritásnak a helyi képviselőjekent jelenik meg. Ebből a perspektívából a lokális társadalom emlékezete a kolhozelnököt - a kommunista rendszer más párt- és adminisztratív vezetőihez hasonlóan - nem kizárólag pozitív szereplőként, hanem épp ellenkezőleg: , szigorú", ,keménykezű", , kegyetlen", , komisz", , diktatorikus vezető"-ként mutatja be.?'* 2.2.2. A bürokratikus-gazdasägi elit informalis strategidi az 1960-as evekben A csatóerdői , Béke" Kolhozban a szovjet rendszer első két évtizedében kialakult informális gazdasági stratégiák legjellemzőbb típusai (a földbirtok és állatállomány eltitkolása, a statisztikai adatok meghamisítása, a , hozzáírás" gyakorlata) később, az 1960-as években — a hozzáírási pert követő szigorú büntetések és a vezető tisztségviselők leváltása után — sem szüntek meg. Ezt támasztja alá az alábbi, kiragadott eset is. A , Béke" Kolhoz új elnöke, Bara Endre 1965. február 4-én arról tájékoztatta a vezetőségi ülés tagjait, hogy , az általános kolhozgyűlés határozata értelmében felszámolták pótfizetésként természetben a disznóhúst [...] és a kiadásnál visszaéléseket fedeztek fel. Vagyis a meghatározott disznóhús-menynyiségek helyett a farmvezető és az ellenőrző bizottság vezetője többet adott ki, és ezt néhány becsületes kolhozistának köszönhetően fedezték fel". Az esetről szóló jegyzőkönyv tanúsága szerint a törvénysértésben összesen 8 fő (la farmvezető, az ellenőrző bizottság elnöke, valamint 6 állatfarmi dolgozó] vett részt, akik a személyes meghallgatásukon a következő érveket hozták fel mentségükre: „2. B. Ferenc farmvezető, aki elmondta, hogy Papp elvtárs eljött a jegyzékkel, és elkezdték kiadni a malacot súly szerint. Én csak időközönként voltam jelen, és csak a darabszámra figyeltem, nem pedig az élősúlyra. 24 Mivel a következő fejezetekben a csatóerdői kolhozban dolgozó emberek informális cselekvéseit (ellenállási, együttműködési formáit), valamint a gazdaság vezetőinek erre adott válaszreakcióit (fegyelmezési és jutalmazási technikáit) elemzem, a könyvben az előbbi két, egymással szemben álló emlékezpolitikai alakzatból szükségszerűen ez utóbbi jóval hangsúlyosabb. 215 NKHLR 1965a: 1.