Oldal 44 [44]
OCR
II. A REVISTA ATLÁNTIDA PROGRAMJA ÉS SZELLEMI KÖRNYEZETE A történész érdeklődését különösen felkeltheti az Atlántida iránt az a jellegzetesség, hogy az irodalmárok mellett jó néhány magas állású állami tisztviselőt (minisztereket, diplomatákat) is lehet találni a nyilatkozók és a szerzők között, akik a hivatalosság szócsöveként, saját megszólalási fórumukként támogatták a lapot. A velük készült interjúk, protokolláris eseményekről szóló tudósítások meglehetősen nagy teret kaptak a folyóiratban. Mai szemmel ezeknek az írásoknak bizonyos részletei patetikus tiszteletköröknek tűnnek, szervilis patriotizmussal kezelik egy-egy politikus (luzo-brazil) erényeit. Ez különösen akkor szembetűnő, ha a lap hasábjain megjelenő más publikációk, elemző tanulmányok sokkal kiegyensúlyozottabb, tárgyilagos hangvételével hasonlítjuk össze őket. A Revista Atlántida összesen 48 számában található igen eltérő karakterű írások mindenesetre kirajzolják a két fiatal köztársaság luzo-brazil politikai vonásait és a portugáliai és a brazíliai vezető körökben is élő Atlantisz-álom (o sonho da Atlántida) gyakorlati vetületeit: az óceánon átívelő, egymást támogató barátság elmélyítésének vágyát az államközi kapcsolatok, a nemzetközi diplomácia, a kereskedelem és a kultúra terén." A politikusok aktív közreműködésének egyik oka, hogy a Belle Épogue portugál és brazil republikánus értelmiségének legfontosabb nyilvános fóruma a sajtó, és jelentős részben az ezen keresztül megnyilvánuló értelmiség adja a két új köztársaság politikai elitjét. Így a döntéshozók között, tengeren innen és túl, sok az önkifejezésre írásban képes, és erre késztetést is érző szereplő, aki hisz a leírt, okos szó erejében, a szellemi élet hatásában, és él is ezzel az erővel. Az Atlántida-ban publikálók a művészeti és a közélet különböző köreihez tartoztak. Döntő többségük republikánus volt, "? és szemléletüket erős luzo-brazil keretbe ágyazott patriotizmus vagy nacionalizmus hatotta át, ami jól megfért az európai és amerikai kontinentalizmussal, sőt akozmopolitizmussal is. Érzékelteti ezt Joáo do Rio vallomása. Előbb 1914 tavaszán Buenos Airesben beszélt arról egy interjúban, hogy bár ő elsősorban brazilnak érzi magát, ugyanakkor dél-amerikai is, és hisz Ibér-Amerika csodálatos jövőjének eszméjében."" Néhány hónap múlva pedig az Atlantisz-álomról jelentetett meg egy szöveget, 108 Barros is erre a l4zasan munkal6 álomra emlékszik vissza 1950-es írásában: ,,[...] falei-lhes da actividade febril de um sonho” Luis TEIXEIRA — Joao de BARROS: Homenagem a Joao do Rio, Revista Ocidente, vol. 39. (1950), melléklet, 4. 109 Elvétve akadt köztük monarchista, mint például a luzo-brazil pályát befutott regényíró, Carlos Malheiro Dias. Brazília történelmi örökségéről szóló hosszú cikke: O património histórico do Brasil, Atlántida, no. 38. (1919. h.n.), 185-195. 10 „Sou brasileiro. Mas, depois de ser brasileiro, sou sul-americano, crente no ideal do maravilhoso futuro da América Ibérica [...].” Szavait idézi MAGALHAES JUNIOR im. 228.
