Oldal 79 [79]
OCR
I. NEMZETEN INNEN, NEMZETSÉGEN TÚL ? 77 lefolytatott első, hivatalos népszámlálásának nyilvánosságra hozott adatai is egyértelműen mutatják, hogy míg a sibe identitás megőrzése az áttelepített sibék esetében mintegy magától adódott, addig a sibék északkeleten maradt csoportjainak csupán töredéke őrizte/őrizhette meg identitását. Az 1950-es évek második felében, amikor az etnikus klasszifikációs program részeként megkezdődött a nemzeti kisebbségek rövid történelmének megírására irányuló program, és az egykoron egymástól elszakított csoportok lehetőséget kaptak az újbóli kapcsolatfelvételre, e csoportok képviselői azt tapasztalták, hogy a közös múltra vonatkozó közös tudásuk elenyésző volt. A sibék történetének megírásán keresztül tehát egy olyan múltkép megalkotása vette kezdetét, amelynek segítségével a sibék újraértelmezhették közös történelmüket. Az ehhez felhasználható tudás pedig a halottakra — vagy még inkább az ősökre — való emlékezés kiemelt fontosságán alapszik. Azon belül is mindenekelőtt a családfaírás évszázadokra visszatekintő hagyományán, amely döntő szerepet játszott az identitásformáló emlékezet életben tartásában mind az északkeleten, mind az északnyugaton élő sibék körében. Az ősökre való emlékezés jelentősége pedig nem változott a Nagy Proletár Kulturális Forradalom után sem, jóllehet ez volt a legnagyobb - ha nem is az első — csapás, ami a családfákat és rajtuk keresztül az ősökre vonatkozó tudást érte. E tudás fontossága olyannyira nem változott az idők folyamán, hogy mára az ősök emlékezetben tartása és a velük kapcsolatos tudás maradt az egyetlen olyan szelete a sibe kultúrának, amely a sibék egymástól elszakított mindkét nagy csoportját áthatja, a halálhoz, a temetéshez és a halotti emlékszokásokhoz köthető rítusokon keresztül nagy hatást gyakorolva a sibék mindennapjaira is. Visszatérek hát az Ötödik falu temetőjébe, a szertartáshoz, amin részt vettem, hogy az ott látottakból kibontva tárjam fel részleteiben azt az emlékezés és felejtés mezsgyéjén vívott küzdelmet, amelynek során az ősökre vonatkozó tudás a sibe etnikus nacionalizmust meghatározó forrássá vált. 1.1.1. A felejtés hatalma Kutatäsom tehät a Chabucha’er Sibe Autonöm Järäsban, az Ötödik falu temetőjében vette kezdetét, azon az ősöknek bemutatott áldozáson, amelyen Hu Wenxiao nemzetségének körében, a beköszönő holdújév alkalmából részt vettem. Még most is élénken emlékszem, hogy annak idején mennyire meglepett az áldozat bemutatásának monotonitása, vagy még inkább: hétköznapi jellege. Nem hangzottak el sem imák, sem énekek, és nem voltak koreografált formákba zárt mozdulatok sem. Zavarba ejtően természetesnek, mindennapinak hatott minden szó és tett. Később, amikor alkalmam nyílt rá, meg is kérdeztem Hu Wenxiaót, hogy az ősöknek bemutatott áldozáskor sosem mondanak imádságot. Ő határo
