Oldal 76 [76]
OCR
74 " A MÁRTÍRIUM HOMÁLYÁBÓL hatalmi-politikai folyamatok hatására (is) formálódik, konstruálódik (vö. pl. Hagendoorn 1993; Kang 2008). Epp ezért alább külön ki fogok térni mindazokra a politikai-ideológiai keretekre, amelyek az 1950-es években kibontakozó sibe etnikus nacionalizmus lehetőségeit és irányvonalát megszabták. Ugyanakkor bármennyire egyirányúnak, az állam által irányított folyamatnak tünhet az identitäs(ok) alakuläsänak/alakitäsänak folyamata, a sibe etnikus nacionalizmusnak mégis volt egy másik meghatározó eleme. Ez leginkább az őskultuszból bontható ki, szoros összefüggésben azzal a felfogással, hogy az identitások formálásának folyamatán belül az önbesorolás elsődleges viszonyítási pontja mindig is a társadalmilag meghatározott eredet volt (Levine 1999: 168]. Az ősöktől való leszármazás kérdése már csak azért is érdekes, mert az utóbbi években a Párt valláspolitikájáról számos kisebb-nagyobb lélegzetű tanulmány látott napvilágot, amelyek jelentős része a vallási jelenségeket a Kína határain belül élő etnikumok etnikus tudatának legfőbb forrásaiként vizsgálja (lásd pl. Li — Dai 2011; Bellér-Hann — Hann 2012]. E művekben az őskultusz elsősorban a nemzeti kisebbségek hagyományos kultúrájának elsorvadásával, a modernizációs folyamatok elemzésével kapcsolatban kerül tárgyalásra (lásd pl. Zhou 2010]. Számomra azonban nem önmagában az ,elsorvadás" folyamata a lényegi kérdés. Sokkal inkább az, hogy a , sorvadás" folyamata — vagyis az ősökről őrzött tudás felszámolására tett kísérletek és a nyomában fellépő felejtés — hogyan és milyenre formálta azt a múltképet, amelyet a sibék őseikhez való kötődése táplál, és amely mind a mai napig elég erős ahhoz, hogy életben tartson más, akommunista rezsim által életre hívni kívánt , intézményesített kisebbségi identitástól" eltérő identitásformákat is. Munkám első fejezetében tehát mindenekelőtt az emlékezet uralásának és a felejtés hatalmának kérdését tárgyalom, kiindulópontként a Hüsihari nemzetség ősöknek bemutatott áldozatát vizsgálva. Ebből a példából vélem ugyanis kibonthatónak az , ősök árnyékában" (Hsu 1971) folytatott mindennapi élet kérdéskörét, demonstrálva azt, hogy a sibe etnikus nacionalizmus kibontakozásának - túl az ideolögiai-politikai hatalom szabta kereten — hogyan és miért vált meghatározójává az ősökről őrzött tudás, illetve annak fokozatos feledésbe merülése. Az emlékezet uralásának kérdését részletekbe menően a sibék családfáira — az ősökről őrzött tudás tárgyi hordozóira — mért utolsó csapás bekövetkeztéig, a Nagy Proletár Kulturális Forradalomig vezetem. Ezt követően az identitás alakításának kérdését tekintem át az 1949-ben hatalomra jutó kommunista rezsim nézőpontjából, bemutatva, hogy a Mao Ce-tungot követő politikai vezetők milyen ideológiai eszközökkel éltek és élnek mind a mai napig hatalmuk legitimálásának érdekében. A hangsúlyt tehát az ideológiai háttér ismertetésére helyezem, igyekezvén alátámasztani azt a felfogásomat, hogy mindazok a tapasztalatok, amelyekből táplálkozva a sibe tudáselit megszervezte, összehangolta és kibontakoztatta etnikus nacionalista törekvéseit, nem kész jelentésekként ágyazódtak bele Kína tár
