OCR
58 + A MARTIRIUM HOMALYABOL törekvései vizsgálatának szentelem. Hogy az emlékezet uralasaért zajló küzdelmet megragadhatóvá tegyem, az , ősök árnyékában" (Hsu 1971) folytatott mindennapi életből merítem példáimat. Azon belül is az ősökhöz és általuk a múlthoz való kötődés egy jellegzetes formáját, a családfaírás hagyományát helyezem előtérbe — úgy, ahogyan e kérdés jelentősége annak idején, kutatásaim kezdetekor feltárult előttem. Ugyanakkor nem célom, hogy a rokoni leszármazás szerkezetéről és felépítéséről számot adjak. Ehelyett példáimon keresztül a felejtés nemzetépítési törekvéseket meghatározó erejét igyekszem hangsúlyozni. E fejezet megírását elsődlegesen azok a források segítették, amelyeket terepmunkâm soran a Chabucha’er Sibe Autoném Járásban gyűjtöttem. Ezek közé tartoznak az egyes családokon, nemzetségeken belül őrzött nemzetségtörténetek, genealógiák, családi törvények és sírfeliratok. Ugyancsak sokat merítettem a napi rendszerességgel vezetett terepnaplómba jegyzett, valamint a strukturált és félig strukturált interjúim során diktafonnal rögzített, a Nagy Nyugatra Telepítés jelentőségére vonatkozó oral! history anyagból. Ezt követően munkám fókuszpontja a sibe etnikus nacionalizmus két szélső pólusa/szintje közé ékelődő sibe lokális elitek tevékenységére irányul. Azon belül is arra a csoportra, amelynek tagjai kulcsfontosságú szerepet játszottak a sibék múltjának feltárásában és/vagy a sibe etnikus nacionalista törekvések megszervezésében, illetve összehangolásában. Közülük is öt sibe ember az, akinek , nemzetépítő" tevékenységére munkámban a leggyakrabban hivatkozom. Ebből az öt emberből ketten a , hivatalos történetírás" képviselői: az egyikük Xiao Fu (1924—1992], egykori középiskolai történelemtanár; a másikuk Ji Qing (1936-2006), a Chabucha’er Sibe Autonöm Järäsi Nepi Kormänyiroda egykori vezetöje. Ök voltak azok, akiket a Pärt 1959-ben kijelölt a sibek rövid történetének megírására. Ketten a , tudományos történetírás" képviselői: Wu Yuanfeng (1956), Kína Egyes Számú Történeti Levéltárának vezetője, és Zhao Zhigiang (1957), a Pekingi Társadalomtudományi Akadémia Mandzsu Tanulmányok Intézetének vezetője. Ötödikként pedig egy olyan emberre hivatkozom gyakorta, aki minden fontosabb, a sibe etnikus nacionalista törekvések kibontakoztatását segítő döntés meghozatalában részt vett. Ô Han Qikun (1925-2010), a Shenyangi Pedagógiai Intézet egykori munkatársa, aki a kínai történetírás fenti két irányvonalát , lokális történetíróként" a sibe etnikus nacionalizmus szolgálatába állította. Az ötük által alkotott csoport volt az, amely a legnagyobb részét birtokolta a sibék közös múltjáról (relkonstruált tudásnak. Mi több: ők maguk voltak e tudás konstruálói, akik — a , tudás felhatalmazottaiként" (Assmann 2011: 38-39) - a sibék történelmi emlékezetének alakításával a sibe etnikus nacionalizmus kibontakoztatását és irányítását a kezükbe vették. Ezért is nevezem e csoportot sibe tudáselitnek.