Oldal 37 [37]
OCR
BEVEZETÉS + 35 kőbe vésett bizonyságára. A templomnál és a sztélénél kézzelfoghatóbb forrást azonban nemigen találni a Nagy Nyugatra Telepítés után északkeleten maradt sibék identitástudatára vonatkozóan. A ,kínaivá válás" folyamata végül nem egészen másfél évszázad alatt meglehetősen sajátságos nyelvészeti és kulturális jellemzőkkel ruházta fel az egymástól elszakított sibék két nagy csoportját. Olyannyira, hogy példának okáért S. M. Shirokogoroff a 20. század eleji, mandzsu-tunguz népekről folytatott kutatásai kapcsán említést sem tesz a mandzsúriai sibékről; helyette csak az Ili folyó vidékén élő sibe mandzsukról (Sibo Manchu; Shirokogoroff 1924: 14) tudósít. Ahogyan könyvében is írja: A Mandzsúriában és Belső-Kínában élő mandzsu népcsoportokon kívül a mandzsuk számon tartanak még egy Ili vidékén (Xinjiang) élő mandzsu népcsoportot is, nevezetesen a sibe mandzsukat [...] Ezek a többi mandzsu népcsoporttal megegyező klánneveket használnak, és feltehetően a mandzsu hatóságok vezényelték őket Ili tartományba ugyanabból a célból, mint az Aihui körzetben élő mandzsukat. (Shirokogoroff 1924: 14 [ford. Varga Katalin]) A fentiek alapján könnyen érthető, hogy az az identifikációs krízis, amely az utolsó császári dinasztia bukásával, a kínai nemzeti egység megteremtésére tett első kísérletek során eluralkodott a Kína határain belül élő népcsoportokon, a sibék két nagy csoportját másként érinthette. A teljesebb kép megértéséhez - és ezzel együtt a sibe identitás további alakulásának nyomon követéséhez — azonban, a mandzsu-han ellentéten és a , kínaivá válás" folyamatán túl, nem lehet eltekinteni a Nyugat jelenlététől sem. A modern kínai nacionalizmus kibontakozásában ugyanis a Kína felosztásával és gyarmatosításával fenyegető idegen hatalmakkal szemben érzett kiszolgáltatottságnak legalább olyan fontos szerepe volt, mint a mandzsuk ellen folytatott küzdelemnek. Werner Meissner a , Nyugat" okozta krízis elmélyülését az 1840-es évek elejére, az első ópiumháború (1839-1842] elvesztésének idejére teszi. Véleménye szerint — a hanok szemszögéből nézve - ez leginkább egyetlen ponton különbözött a mandzsuk okozta krízistől: abban, hogy míg az utóbbi együtt járt a mandzsu hódítók asszimilációjával és akkulturációjával, addig a Nyugat a kínai kultúra lényegét akarta megváltoztatni. Ez a , lényeg" — amely a ,kínaivá válás" folyamatában mintaként szolgált — a han nacionalista értelmiség számára elsősorban Kína évezredekre visszanyúló történelmében, a kínai császárság dinasztiákon és idegen uralmakon átívelő folytonosságának ideájában, az egységes kínai nyelvben és a filozófiai tradíciókban öltött testet (Meissner 2006: 3—4). Werner Meissner szerint a hatalom korábbi legitimációs elvének átgondolásához végül a régi uralkodó osztályok és a modernizáció híveinek körében
