OCR
34 + A MÁRTÍRIUM HOMÁLYÁBÓL történelmi korokon keresztül elegyedtek a hanok kultúrájával. Mégis, az itt élő népek csupán azokban a kései, a 18. század derekán zajló hadjáratokban veszítették el függetlenségüket, amelyekben az odarendelt sibe haderők is részt vettek, és amelynek eredményeként az egykori Nyugati Régióhoz sorolt vidéket 1884-ben (Gernet 1996: 481) tartományi rangra emelve a mandzsu Qing Birodalomhoz csatolták. Innen ered a Xinjiang Ujgur Autonóm Terület neve is, amelynek jelentése: Új Határ. A sibék a mai Xinjiang Ujgur Autonóm Területre való áttelepítést követően, nem sokkal az Ili folyó völgyébe való megérkezésük után megkezdték falvaik felépítését, amelyekre ma — az ott megőrződött kulturális értékek miatt — történelmi örökségükként tekintenek (lásd 4-5. sz. fotók). A sibék azonosságtudatának tekintetében az egyik legfontosabb tényező pedig éppen az, hogy a nyolczászlós hadsereg katonai táborainak mintájára kiépített falvakban az áttelepített sibék számára lehetővé vált, hogy megőrizzék sibe identitástudatukat. Nem úgy, mint a sibék északkeleten maradt csoportjai, amelyek elszórtan éltek a Mandzsu Nyolc Zászló katonai táboraiban — azon a vidéken, ahol a han kultúra erőteljes hatása, a Nyugat egyre intenzívebb befolyása és az idegen hatalmak expanziós törekvései mind-mind egy újfajta kínai identitástudat megformálását készítették elő. Wusun-hegy felé vezető út. Xinjiang Ujgur Autonóm Terület, Chabuchaer Sibe Autonóm Járás, 2013. Saját felvételek És valóban: a Mandzsúriában élő sibék 18-19. századi identitásának kérdése sokkal nehezebben követhető nyomon, mint az áttelepített sibéké. A legfőbb támpontot egy, a mai Shenyang városban felépített templom története jelenti. Ez a templom, a kertjében felállított sztélé tanúsága szerint, Taiping templom néven épült fel 1707-ben; a sztélé szövege szerint sibék építtették, buddhista templomként. A sztélét magát közel egy évszázaddal a templom felépítése után állították fel, 1803-ban. A templomra és a sztélére, amelyre a templom történetén túl feljegyezésre került a sibék addigi rövid történelme is, a sibék ma úgy tekintenek, mint etnikus identitásuk történelmi folyamatosságának