Page 29 [29]
OCR
BEVEZETÉS + 27 megfelelöje lett volna. Ettöl kezdve Tong Jingfei mär nem is hasznälta a hivatalos kinai nevemet: szämära Sha Yike helyett Sagu Yike lettem, a magyar sibe.* Tong Jingfei ebbéli meggyőződésében írta meg nekem pecsétes ajánlóleveleit is, amelyek mindegyikén - kisebb nagyobb eltéréssel — az alábbi szöveg szerepelt: A hölgy magyar, antropológus doktorandusz hallgato, [aki] a kinai sibe nemzetiség történelmét és kultúráját kutatja. Ősei [...] a kínai sibe nemzetiség Sagu nemzetségével azonos ágról valók. Kérjük, hogy becses társaságuk segítse a sibe nemzetiség történelmére és kultúrájára irányuló kutatások kibontakoztatását. [lásd 3/1. sz. melléklet) Tong Jingfei összesen nyolc, a fentihez hasonló ajánlólevelet írt számomra, a hozzájuk csatolt útmutatóval együtt. Ezen a listán, tartományok szerinti beosztásban, ott szerepelt valamennyi sibe politikai vezető, valamint értelmiségi neve és elérhetősége, akik a reményei szerint segítségemre lehettek kérdéseim megválaszolásában. És az ajtók valóban kinyíltak előttem — úgy az északkeleti tartományokban, mint a Xinjiang Ujgur Autonóm Területen belül. Függetlenül Tong Jingfei sibe-magyar rokonságelméletének valóságtartalmától, a fenti események kiemelkedő jelentőséggel bírtak a számomra: azokra a mozgatórugókra irányították a figyelmemet, amelyek a kommunista párt hatalomra kerülése után nemzeti kisebbséggé formálták a mai Kína határain belül élő etnikus csoportokat — köztük a sibéket. Ezek a mozgatórugók ezer szálon fűződtek azokhoz az ideológiákhoz és ezen ideológiák által vezérelt mozgalmakhoz, amelyek legfőbb célja a kínai nemzeti egység megteremtése volt. E cél csupán a 20. század fordulóján, Kína utolsó császári dinasztiájának meggyengülésével egy időben vált tisztán és pontosan megfogalmazott politikai programmá. A kínai nemzeti egység eszméje azonban már jóval korábban, a 17. század tájékán megfogant. A gondolat magját azok a han értelmiségiek vetették el, akik saját kultúrájukra a civilizáció , középpontjaként" tekintettek, és akik egyben veszélyeztetettnek lättäk e kultüra hegemöniäjät: egyreszt a hanok Ming-dinasztiäjät (1368-1644) megdöntő és egyben az utolsó császári dinasztiát megalapító mandzsuk hatalomra jutása, másrészt a Nyugat mind nagyobb befolyása miatt. Ezekben a századokban a leszármazás ideológiája mindennél fontosabbá vält (Dikötter 1997: 15], hogy határokat húzzon a hatalomra potenciálisan jogot formálható csoportok között — és ez nem változott az utolsó császári dinasztia bukását követően (1911) sem. A 20. század fordulójától egymást váltó ideológiai-politikai hatalmak ugyanis sohasem vetették el a leszár4 Tong Jingfei könyve, amiben a sibe-magyar rokonságelméletet is vizsgálja, azóta már napvilágot látott (Tong — Bai — Ba 2010: 363).
