Oldal 110 [110]
OCR
108 A ciprusi konfliktus geostratégiai összetevői hátráltatta, hogy az állami újraelosztás folyamatában a kelleténél hangsúlyosabb szerephez jutott a politikai lojalitás. A török ciprióta kormányok által kiépített klientúrarendszerek a politikai és közszolgálati szférán túl a gazdasági szektorokat is behálózták, priorizálva a politikai szempontból lojális érdekcsoportokat és cégeket (Isachenko 2012). Noha a központosítás gazdasági szempontból számos, nehezen magyarázható elemet magán hordozott, azonban a nemzetközi lehetőségek beszűkülése szükségszerűvé tette az állami szerepvállalást. Az izoláltság főként a tercier szektort érintette hátrányosan, a turisták elmaradása a 2000-es évek eléjéig egy egyébként profitábilis ágazatot lehetetlenített el, amelyet a gyorsütemben kiépített szerencsejáték és kaszinó üzletág sem tudott pótolni. Utóbbiakra kezdetben az országrész szabályozatlan nemzetközi státusza miatt kiapadhatatlan pénzügyi lehetőségként tekintettek, a nagyüzemi pénzmosás fellegvárává azonban végül a Ciprusi Köztársaság vált, amely az offshore lehetőségek bevezetésével kivette az élét az északi kaszinó-biznisznek. Hasonló helyzetbe került a hajózási ágazat is, amely a nemzetközi elismertség hiánya miatt nem tudta kihasználni sem a földrajzi elhelyezkedés előnyeit, sem pedig a Famagustában rendelkezésre álló mélyvízi kikötőt. Az ,ÉCTK" vonatkozásában a 2000-es évek elejéig az építőipar és az ingatlanpiaci beruházások sem tudtak jelentős gazdasági hajtóerőt biztosítani. Míg délen az építőipar fellendülését a menekültek elszállásolásának és a hiányzó infrastruktúrák megteremtésének szükségszerűsége hajtotta, addig északon a délről érkezőket az üresen álló görög ciprióta ingatlanokban szállásolták el, a gazdasági épületek esetében pedig inkább a meglévő létesítmények hasznosítása okozott gondot. A gazdasági centralizáció és a politikai befolyás túlterjeszkedése mellett a nemzetközi izoláltság is hátrányosan érintette az észak-ciprusi gazdaságot. Fontos ugyanakkor kiemelni, hogy az , ÉCTK" 1994-ig hivatalosan nem állt embargó alatt, ami mind a külföldi működőtőke, mind pedig a külkereskedelem tekintetében biztosított némi mozgásteret. Ezt a mozgásteret az északi hatóságok főként a környékbeli arab országok vonatkozásában tudták kihasználni, amelyek a török cipriótákkal szimpatizálva helyi vonatkozásban jelentős, de regionális léptékben nézve elenyésző nagyságú kereskedelmet folytattak velük. Egyébként is korlátozott szerepüket 1994 után Törökország teljes mértékben átvette, és egészen a 2003-as határnyitásig tulajdonképpen az egyetlen jelentősebb partner maradt. Konkrét szerepvállalása az egyes években természetesen változott, ugyanakkor az 1974 utáni időszakban részesedése mind a kivitel, mind a behozatal tekintetében 509 felett maradt (TRNC Central Bank 2015). Ankara gazdasági befolyása a kereskedelmen túl a pénzügyi hozzájárulások területén is
