Oldal 90 [90]
OCR
88 A ciprusi konfliktus geostratégiai összetevői Ezek a különbségek a következőkben azonosíthatók. A török ciprióta lakosság részben az oszmán hódoltság időszakában szigetre érkezett muszlim vallású népcsoportokbdl, részben az iszlámra áttért őslakosság leszármazottaiból tevődik össze. Vallási tekintetben 9996-uk az iszlám szunnita ágához tartozik, a kemalista ideológia népszerűsége miatt azonban elterjedt a valláselhagyás és a szekuláris világnézet (Papadakis 2005). Nyelvük természetesen török, ugyanakkor dialektusában eltér a törökországi standardtól, inkább Taurusz-hegységben beszélt verzióra hasonlít és számos oszmán, görög, olasz és angol maradvány-, illetve jövevényszóval rendelkezik (Dodd 2010). A görög ciprióták etnikai térképének összeállítása kissé bonyolultabb. Az ő esetükben a ciprusi évszázadok migrációs folyamatai jelentősebb nyomot hagytak: a mai görög ciprióták az ókori görögök, a középkor alatt ide érkező latinok (frankok, genovaiak, velenceiek), a térségbeli kereskedőnépek, az oszmán hódoltság alatt kompaktabbá váló keresztény közösségek, valamint a brit gyarmati időszak alatt megkeresztelkedett törökök leszármazottai mind szerepet játszottak a jelenkori viszonyok kialakulásában (Papadakis 2005). A közösség körülbelül 8990-a ortodox, körükben ezen kívül még római katolikus, protestáns, valamint kisebb arányban iszlám, zsidó, maronita és egyéb térségbeli vallásúak is megtalálhatók (Varnava 2009). A beszélt nyelv tekintetében a görög ciprióta dialektus is eltér az irodalmi újgörögtől, inkább a Krétán beszélt nyelvjáráshoz hasonlít, és ebben az esetben is tartalmaz jövevényszavakat. A fenti különbségek ellenére a ciprusi közösségek számos azonos vonással rendelkeznek. Mivel a sziget lakossága az 1960-as évek elejéig egymással keveredve, többségében vegyes etnikumú településeken élt, ezért természetszerűen kialakultak hasonló szokások, kulturális jellegzetességek. A Cipruson beszélt dialektusok sajátossága, hogy gyakorta használ egymás nyelvéből kölcsönzött szavakat, a vezetéknevekben sokszor visszaköszönnek a másik etnikai csoport történelmi jelenlétének bizonyítékai. A közös jellemvonások a két világháború közötti időszakban váltak kulturálisan, majd politikailag is körvonalazható nacionalista irányvonallá, amikor a brit gyarmati uralom ellenében baloldali és liberális tömegmozgalmak kezdték propagálni a ciprióta közösségek közös értékeit és érdekeit. A mozgalom sajátossága ugyanakkor az, hogy nem pusztán britellenes éllel, de a fokozódó görögországi és törökországi befolyás ellen is tiltakozott, a közös ciprióta jelleget azokkal szemben próbálta meghatározni. Ennek megfelelően a (görög és török) ciprióták azonosságukat nyelvük és kultúrájuk sajátos ciprusi jellegzetességeiben, kiterjedt szekularizmusukban, illetve a politikai, vallási és társadalmi konzervativizmus hiányában vélték felfedezni (Doob 1986). Bár a ciprusi konfliktus éveiben a ciprióta nacionalizmus jelen
