OCR
A KONFLIKTUS GEOSTRATEGIAI ÖSSZETEVŐI: TERMÉSZETI ERŐFORRÁSOK 79 tervezett tengeralatti gázvezeték megépítése és fenntartása túl költséges és kockázatos, ráadásul a vezeték Washington eredeti terveivel ellentétben nem a fenntartható zöldenergiai átmenetet, illetve a térségbeli kooperációt és megbékülést segítette, sokkal inkább új feszültségek forrásává vált (Krasna 2022). Bár az amerikai külügy morális és technikai aggályokkal magyarázta a gázvezeték építésével kapcsolatos amerikai támogatás visszavonását, a háttérben azonban nyilvánvalóan a török-amerikai kapcsolatok javítására tett kísérletek húzódtak meg. Mivel Törökország az Oroszországgal és Ukrajnával kapcsolatos nemzetközi fellépés homlokterébe került, ezért Washington kétségkívül azonosította a török-amerikai viszonyt terhelő problémákat, és Ankara számára kedvező irányú változásokat foganatosított a kevésbé fajsúlyos esetekben. A limitált előnyöket biztosító ciprusi gázfeltárások jó eséllyel ebbe a kategóriába estek, hiszen az egyébként is elhúzódó és konfliktusokat okozó kitermelés nem biztosított az amerikai külügy számára megfelelő mértékű hasznot. Érdekes, hogy más indokok és dinamikák alapján, de Moszkva is ezért maradt távol a Ciprus gázüzlettől. Ebben az esetben a ciprusi gázüzlettől való látványosabb távolmaradás 2014 környékén kezdődött, amikor nyugati szankciók által sújtott Oroszország számára egyre fontosabbá vált Törökország. A törökök óriási felvevő piaca mellett elsősorban az országon keresztülfutó tranzitlehetőségek vonzották az oroszokat: a Gazprom végül csak hosszú egyeztetések után 2016ban kapta meg az engedélyt a Török Áramlat gázvezeték első, 2018-ban pedig a második ágának kiépítésére (Geropoulos 2018; Pinchuk 2016). Mivel az Északi Áramlattal kapcsolatos politikai viták, illetve az ukrajnai tranzitútvonallal kapcsolatos problémák vitális jelentőségűvé tették a Török Áramlat megépítését, ezért Moszkva is eleget tett a török igényeknek, és távolmaradt az Ankara által sérelmezett, és egyébként is kevés haszonnal kecsegtető, ráadásul az európai forrásokat diverzifikáló ciprusi gázüzlettől (Kacziba 2021). Konklúzió Amr Mussza egykori jordániai külügyminiszter érzékletes kijelentése szerint Észak-Ciprus 1974-es török megszállásának világpolitikai jelentőségét az különböztette meg Kuvait 1991-es iraki okkupációjától, hogy , sajnos, Ciprus olaj helyett csak narancslevet volt képes felmutatni" (idézi: Stavris 2012, 89). A kijelentés rávilágít Ciprus 2010 előtt tapasztalható gyengeségeire: ugyan stratégiai elhelyezkedése felértékelte a sziget jelentőségét, az ott található természeti erőforrások a helyi felhasználáson legfeljebb az ókorban (réz) mutattak túl. Ez a