OCR
46 A ciprusi konfliktus geostratégiai összetevői természeti, politikai, gazdasági vagy társadalmi összefüggésekkel, amelyek kereteit és hatásait a leghatékonyabban a földrajz tárhatja fel. Noha a kutatás tárgya szükségszerűen beemel ad hoc tényezőket, a geopolitika állandóan visszatérő módszertani kérdése, hogy melyek azok a stratégiai összetevők, amiket minden átfogó elemzés során szükséges vizsgálni. A vélemények a geopolitika evolúciója során többször átalakultak, a klasszikus, a neoklasszikus és a kritikai geopolitika, illetve a geostratégia és geoökonómia formaváltozásai során folyamatosan módosultak. Az amerikai geopolitika egyik legfontosabb úttörője Alfred Ihayer Mahan 1890-ben megjelent klasszikusában például hat stratégiai tényezőt emelt ki: az államok földrajzi elhelyezkedését, fizikai struktúráját, területi kiterjedését, népességének nagyságát, nemzeti karakterét és kormányzati jellemzőit (Mahan 1987). A geopolitika kifejezést megalkotó Rudolf Johan Kjellén 1917-ben kiadott Geopolitika című könyvében az állam térbeli helyzetére és kapcsolataira, területének alakjára, valamint fizikai adottságaira (méret, kiterjedés, természetföldrajzi adottságok) helyezte a hangsúlyt (Mamadouh 1998). A brit Harold Mackinder a , gazdasági és stratégiai földrajzi" feltételeken túl figyelembe vette , a vetélkedő népek relatív számának, bátorságának, felszereltségének és szervezettségének" hatásait is (Molnár 2008). A második világháború után a természetes adottságok mellett egyre hangsúlyosabb szerepet kaptak a szubjektív és konstruált tényezők. Nicholas J. Spykman a természetes, földrajzi adottságok mellett a külpolitikai szemléletet is vitális jelentőségű kapacitásnak tartotta, emellett pedig rámutatott az infrastruktúra (közlekedés, kommunikáció, technológia) szerepének felértékelődésére is (Holmila 2020). Ezen túlmutatva, Zbigniew Brzezinski a társadalom és a politikai vezetés dinamizmusát, a politikai rendszer versenyképességét is stratégiai tényezőként kezelte (Brzezinski 1997). A kritikai geopolitika úttörője, Gearóid Ó Tuathail a hatalmat biztosító tudásformáknak és az azokat létrehozó kulturális mintáknak is kiemelt jelentőséget tulajdonított, a , szubjektív valóságok" konstruálásának hatásait pedig a stratégiai kapacitások részének tekintette (Lechner 2020b). A klasszikus és kritikai geopolitikai iskolák tehát eltérő álláspontot alakítottak ki a stratégiai tényezők összetevőiről, megegyeztek azonban abban, hogy egyes stratégiai adottságok figyelembevétele elengedhetetlen a nemzetközi folyamatok elemzésekor. A koncepciók objektív és szubjektív, valamint természetes és konstruált kapacitásokat egyaránt felsoroltak, a termeszetföldrajzi és demográfiai aspektusok mellett hadászati, gazdasági, politikai, társadalmi, kulturális és ideológiai tényezőket is kiemeltek. Az elemzésmódszertan utóbbiak vegyítése révén több alternatívát kidolgozott a stratégiai tényezők