Oldal 29 [29]
OCR
BEVEZETÉS 27 gati érdekszféra további expanzióját várta. Másrészt nem volt érdeke a ciprusi konfliktus rendezése sem, hiszen azzal elvesztette volna az egyik legfontosabb ütőkártyáját a görög-török viszony befolyásolására. Az oroszok emiatt a kezdettől fogva lassítani, illetve blokkolni próbálták mind a csatlakozási, mind a 2000-es évek elején kibontakozó békefolyamatot. Ezek a törekvések Ciprus uniós tagsága esetén sikertelennek, a konfliktusrendezés akadályozása kapcsán viszont sikeresnek bizonyultak. Az első esetben a sikertelenség Moszkva nemzetközi és ciprusi pozícióinak korlátozottságával magyarázható, ráadásul a nyugati érdekszféra igényeinek blokkolására a helyi közösségeket sem tudta felhasználni (Papadopulos 2016). Más volt a helyzet a konfliktusrendezés kapcsán, ebben az esetben ugyanis a görög ciprióta kormányzat, sőt az ellenzék egy része is az Annan-terv elutasítása mellett kampányolt, ami kedvezett az orosz érdekérvényesítésnek (Ker-Lindsay 2011). Az ENSZ BT-ben betöltött kiemelt szerepköre révén Oroszországnak egyébként gyakorlati lehetősége is nyilt a konfliktusrendezési folyamat blokkolására. Erre jó példa az UNFICYP hatáskörének kiterjesztésére vonatkozó javaslat megvétózása, amely rendezés esetén a békefenntartók mandátumát kiegészítette volna az Annan-terv végrehajtásának ellenőrzésével (Papadopulos 2016). Noha a Ciprusi Köztársaság uniós tagsága eredetileg kedvezőtlenül érintette Oroszországot, Moszkva előnyt kovácsolt a szigetország csatlakozásából. Míg az USA az Annan-terv kudarcát követően - egészen a 2010-es évek elején bekövetkező ciprusi gázfeltárásokig - limitálta ciprusi szerepvállalását, addig a Vlagyimir Putyin elnökségének konszolidálása után kelet-mediterrán ambíciókat megfogalmazó Oroszország ekkor vált igazán aktívvá. Moszkva térnyerése először a gazdaságban érvényesült, ahol az orosz szerepvállalás főként a pénzügyi szektorban, az energiahordozók importjában, később az építőiparban és a szolgáltatások egyéb területein, elsősorban a turizmusban vált markánssá (Zavyalova et al. 2019). A gazdasági expanziót részleges sikereket elérő politikai térnyerés követte. Ez kiterjedt például a ciprusi külpolitika Oroszországgal szembeni semlegességére, a görög ciprióták periodikusan megjelenő NATO csatlakozásának akadályozására, vagy olyan konkrétumokra is, mint a 2011-ben Moszkva által Nicosiának folyósított 2,5 milliárd euró nagyságú hitel (Stergiou 2019). A külső hatalmak szerepvállalására jellemző, hogy ez az orosz befolyás a 2010-es évek végére folyamatosan csökkeni kezdett, mégpedig a görög ciprióták nyugati szövetségeseinek nyomására. Ennek csak egyik oka volt, hogy a Ciprusi Köztársaság az Oroszország elleni szankciókat sorra kijátszotta, például az orosz oligarchák körében népszerű állampolgársági üzlet révén. A másik ok a 2011-ben felfedezett ciprusi földgáz vagyon volt, amely számos regionális té
