Oldal 25 [25]
OCR
BEVEZETÉS 23 , amerikai akadályát annak, hogy Ciprus egyharmada a törököke legyen” (Bureau of Intelligence and Research 1974, 424). A közvetett amerikai és brit jóváhagyás után bekövetkező török beavatkozás tulajdonképpen az Ankara által évtizedek óta szorgalmazott felosztási tervet (takszim) valósította meg, és a görög és brit ellenőrzés alatt álló területek mellett erővel alakított ki egy (de facto) török fennhatóságú országrészt. Az imént használt országrész megfogalmazás azért indokolt, mert az 1974 után létrejött , Török Ciprióta Szövetségi Állam" még nem önálló, független entitásként definiálta magát, hanem az esetlegesen létrehozandó ciprusi föderáció török tagjaként (Tofallis 2002). Törökországnak mind a szövetségi államban, mind az 1983-ban létrehozott , ÉCTK" kikiáltásában és működésében nélkülözhetetlen szerepe volt: Ankara tulajdonképpen egy bábállamot hozott létre, amelyben a politikai és gazdasági döntések a mindenkori török kormány érdekei mentén artikulálódtak, a Nicosia északi részén (törökül: Lefkosa) berendezkedett török nagykövet pedig inkább viselkedett , kormányzóként; mint egy független államba akkreditált diplomataként (Kanli 2012). Ankara befolyásának irányait ennek megfelelően az adott török kormány bel- és külpolitikai érdekei szabták meg, konfliktusrendezési elképzelései pedig korszaktól függően a föderációs újraegyesítéstől a kétállamiságig terjedő skálán mozogtak. Erre jó példa a 2002-ben hatalomra kerülő AKP hozzáállásának lassú átalakulása. A Recep Tayyip Erdosan vezette párt európai ambíciói kezdetben egy újraegyesítési szisztéma mellett elkötelezett álláspontot alakítottak ki, amely 2004-ben az Annan-terv támogatásában és végsősoron a török ciprióták pozitív szavazataiban nyilvánult meg (Cagaptay 2004). A rendezést elutasító görög ciprióta népszavazás, valamint a romló török-EU kapcsolatok okán ez a pozitív török hozzáállás a következő évtized folyamán megkopott, a sokak által utolsó esélynek tartott 2015—2017 közötti tárgyalások bukását pedig legalább részben Törökország (és Görögország) elutasító magatartása okozta (Senay & Ekinci 2014). A sväjci tárgyalássorozat kudarca szintén jelezte, hogy a regionális ambíciókkal rendelkező török külpolitikától már nem várható a föderációs alternatíva teljesértékű támogatása. A 2020 októberében beiktatott török ciprióta ,,elndk’, Ersin Tatar konfliktusrendezési politikáját ennek megfelelően már Törökország új hozzáállása definiálta, amely az évtizedek óta elfogadott újraegyesítési szisztéma helyett a kétállami megoldáson alapult és negligálta a görög és görög ciprióta érdekeket (Özertem 2021).
