Oldal 22 [22]
OCR
20 A ciprusi konfliktus geostratégiai összetevői Köztársaság" (továbbiakban: , ÉCTK") függetlenségének egyoldalú proklamálására, amelyet a Rauf Denktas vezette török ciprióták 1983. november 15-én kiáltottak ki. A kizárólag Törökország által elismert szakadár entitás létrehozása utáni időszakban Görögország szerepvállalása elsősorban a görög ciprióta védelmi képességek növelésére és a Ciprusi Köztársaság európai uniós csatlakozására fókuszált. A hidegháború utáni bizonytalan környezetre reagálva a két ország 1993-ban hozta létre a Közös Görög-Ciprusi Védelmi Szövetséget, amely háború esetén kölcsönös segítségnyújtási kötelezettséget jelentett, illetve a ciprusi Nemzeti Gárda technikai és logisztikai fejlesztését irányozta elő (Bahcheli 2000). A védelmi kooperáció mellett Görögország katalizátori szerepet játszott Ciprus európai uniós csatlakozásának előmozdításában is. A görög erőfeszítéseket segítette Kofi Annan ENSZ-főtitkár konfliktusrendezési elképzelése, amely a sziget európai uniós csatlakozásában látta a konfliktus megoldásának lehetőségét, és a ciprióták csatlakozási szándékait a Törökországban megjelenő Európa-párti irányzattal kívánta összekapcsolni. A terv egyik aggályos része maga a ciprusi megosztottság volt, eltérő álláspontok alakultak ugyanis ki arról, hogy a szigetország tagságáról szóló tárgyalások megkezdésének előfeltétele legyen-e a konfliktus rendezése. Nagy-Britanniával és Franciaországgal ellentétben Görögország ragaszkodott a tagfelvétel mielőbbi rendezéséhez és vétóval fenyegetőzött mind a Törökországgal kötendő vámunió, mind a soron következő bővítési kör ügyében (Torma 2004). Ennek hatására az Európai Tanács 1994-es korfui döntésétől a 2002-es koppenhágai határozatig egy sor uniós döntés hagyta jóvá Ciprus tagjelölti státuszát, amely így 2004. május 1-én hivatalosan is tagállammá vált. Ezzel az EU segítségével történő konfliktusrendezés lényegében kudarcot vallott, mivel az áprilisban rendezett Annan-tervről szóló népszavazáson - az EU tagságtól jobb tárgyalási pozíciót remélve - a görög cipriötäk a rendezési terv ellen szavaztak. A konfliktus , europanizációja" így hozzájárult a fennálló helyzet konzerválásához, hiszen a Ciprusi Köztársaság uniós tagságával a Törökország javára fennálló regionális hatalmi diszparitás megváltozott, az erőegyensúly pedig tovább csökkentette a patthelyzet feloldásának lehetőségeit. Utóbbit azért is fontos kiemelni, mert Törökország görög-török viszonyrendszerben kialakított erőfölénye a kezdettől fogva rányomta a bélyegét a konfliktus regionális és lokális vetületére. Az 1950-es évek közepén kiújuló görög-török konfliktus egyik alapvető oka az volt, hogy a Törökországnak küldött amerikai katonai segélyek messze meghaladták a Görögországnak biztosított forrásokat, amit a görögök a két ország 1952-es NATO-csatlakozása óta kifogásoltak (Koura
