Page 19 [19]
OCR
BEVEZETÉS 17 a Ciprussal kapcsolatos események befolyásolására, azonban nemzetközi jogi szempontból hozzáláncolta az Egyesült Királyságot a ciprusi konfliktushoz, illetve annak rendezéséhez. Ez először 1963-—1964 telén jelentett komolyabb kötelezettséget, amikor az 1960-ban függetlenséget nyert Ciprusi Köztársaság elhúzódó obstrukciós válságának, illetve Makariosz elnök alkotmánymódosítási javaslatainak nyomán ismételten kiújultak a közösségközi harcok, a szigeten tartózkodó brit haderő pedig immáron ENSZ-mandátummal, békefenntartóként avatkozott be. Szimbolikus jelentőségű, hogy a válság alatt megszületett, és a ciprusi fővárost máig kettéosztó Zöld-vonalat először egy brit katonatiszt, Peter Young vezérőrnagy rajzolta fel a térképre, precedenst teremtve ezzel a konfliktus fizikai szeparációval történő kezelésére ( Tofallis 2002). Az 1963-1964-es válságban betöltött központi szerep tanulságai nagyban befolyásolták az 1974 nyarának válsága alatt tanúsított brit magatartást is. A görögországi katonai junta kezdeményezésére végrehajtott, Makariosz ciprusi elnök elleni katonai puccs és az ebből következő török intervenció/invázió alatt London végig távolságtartó maradt, szerepét a lehető legnagyobb mértékben minimalizálni próbálta. Bár a britek részt vettek Makariosz szigetről történő kimenekítésében, valamint a válság alatti diplomáciai egyeztetésekben, illetve a szuverén bázisterületek menedéket nyújtottak a harcok elől menekülőknek, azonban a konfliktusba való közvetlen beavatkozást Harold Wilson munkáspárti kormánya konzekvensen elutasította. Noha a brit közreműködés kontrol alatt tarthatta volna az eseményeket, a britek elvetették a törökök által kezdeményezett közös intervenció lehetőségét is (Birand 1985; Kacziba 2020b; Panteli 1990). Hivatalosan ezt a Cipruson állomásozó brit katonai kontingens alacsony létszámával indokolták2, valószínűbb azonban, hogy a szuverén bázisterületek státuszának megőrzése érdekében racionálisabb döntésnek tartották a semlegesség megőrzését (Kyrris 1996). Erre nemcsak az 1950-es évek britek ellen elkövetett EOKA-merényleteinek keserű emléke figyelmeztette őket, de egyúttal Észak-Írország és az IRA példája is, amelyek tapasztalatait ismerve a ciprusi szuverén bázisaikat korántsem szerették volna ostromlott erődként viszontlátni (Byrne 2006). Jobbára ez a hozzáállás határozta meg az 1974 utáni brit álláspontot is. Noha elítélték a Ciprus területének mintegy 37%-ät okkupälö Törökorszägot, a gya? London reakcióinak vizsgálatakor megállapítható, hogy a szigeten állomásozó brit csapatok létszáma a puccs időpontjában valóban nem volt magas: a szuverén bázisterületeken mintegy 3000 brit katona tartózkodott, ezt a létszámot növelték július 26-ára 5553-ra. Ez a szintén a térségben állomásozó HMS Hermes, HMS Devonshire és HMS Andromeda hadihajókkal, valamint az Akrotíri légibázis 12 Phantom vadászgépével sem jelentett ütőképes haderőt (Asmussen 2008).
