OCR
180 Nagy János mint az úgynevezett kuriális jogállású telkekkel ugyanezt tették. A birtokok központjában, Csúzon álló kúriát a legidősebb fiú, Csuzy Imre örökölte." A Komárom melletti Szemerén lévő úrilakot viszont Csuzy Gáspár kapta." Az egyes birtokokra való jogigényt csak hosszas pereskedéssel tudták a Csuzyak érvényesíteni, amire jó példa az abonyi uradalomért a galánthai Balogh családdal szemben folytatott másfél évtizedes jogi huzavona." A Fekete György és Végh Péter által a családi osztály után kezükbe került birtokokra kapott, a Királyi Könyvekbe bejegyzett nova donatiók összességében arra adtak lehetőséget, hogy ezek a birtokok saját leszármazottaik kezén maradjanak, azokra oldalági vérrokonok ne tarthassanak igényt a jövőben." A kisemmizettség érzése és elszenvedett személyes sérelme vihette Csuzyt az ellenzékbe: 1751-ben a diétán a legtöbbet felszólaló ellenzéki követként vívta szócsatáit a kormánypárt vezérével, féltestvérével, Fekete György személynökkel. 7" Közben Csuzy Gáspár családot alapítva jó házasságkötéssel próbált vagyonhoz jutni. Első neje a kilencévi házasság után 1748-ben elhunyt Wagner Erzsébet, 7? meszlényi Meszlényi János győri és fejéri alispän (+1736) özvegye volt.? Második felesége Daróczy Franciska, aki a Győrött élő királydaróczi Daróczy Ferenc tolnai és baranyai alispán és Fiáth Zsófia lánya," a nyugat-dunántúli vármegyei elitbe tartozó, Vas vármegyében több alispánt is adó családból származó szentgyörgyi Horváth Ferenc (1706-1748) özvegye volt.’5 Igy került Csuzy sögorsägba nemeskeri Kiss Sändor veszpremi alispännal, 1751-es követtársával, aki ugyancsak Daróczy lányt vett feleségül, és 7 MNOLP 61 3. doboz. r. tétel. Évrendezett iratok. Csúz, 1738. május 16. Fekete György és Csuzy Pál örökösei közötti osztálylevél másolata. Petrovai 2002: 137-138. 6 Kocsis 1995: 405. A kézépkori vazsonyke6i Horvath csalad örököseként a Pozsony vármegyei eredetű galánthai Balogh család volt a 18. század elején a Pest megyei abonyi uradalom (Abony, Tiszakécske, Tószeg, Paládics) földesura, amelyre oldalági leszármazottként 1740-ben a Csuzy-Talliän-Vörös csaläd is bejelentkezett, és pert indított a korábbi birtokosok ellen. Egy birtokosztály eredményeként végül az új igénylők 1756-ban megkapták az uradalom felét. 7° Frank 1845: I. rész, 505. 7* Szijartd 2009: 93. 7 RL B/ts. Csuzy csalad; Szluha 2003: I. köt., 272-273. 73 Meszlényi Janosra és feleségére: Farkas 2000: 119-120. 7 A Daröczy csaläd — a k6zépkorban jelentés itteni nagybirtokos Paksyak 6rékösekent - Tolna megye egyik 6si birtokos csaladja volt, rajta keresztül jutott Csuzy Gáspár kisebb tolnai és békési birtokrészekhez. (Karácsonyi 1896. III. 175.) 7 Nagy 1859: V. kot. 161-162. Balogh-Szluha 1999: 61-62., Szilagyi 2018: 63. 68