OCR
168 Nagy János tól szerzett (a martonfalvai, pálfai, berényi birtokot kivéve), a Vas vármegyei jószágot (a martonfalvai, pálfai, berényi birtokot kivéve) kizärölag Ferenc nevü fia (1696-1755) örökölte, vagyis Töszeget, a két Sitkét és a dömölki (ma Celldömölk) kastélyát." A második házasságából, Martonfalvay Krisztinától származó gyermekei öröklését illetően már némileg változó gyakorlatot látunk, de itt is a birtokaprózódás korlátozása vezette a végrendelkező döntéseit. Az ebből a házasságból származó legidősebb fiú, ifjabb felsőbüki Nagy Istvän (1703-1758) kapta a kemenesaljai birtoktestet, az anyai ősi jószágot Martonfalva (későbbi nevén Mártonfa) központtal (Pálfa, Berény, Keléd), az édesanyja által építtetett plébäniatemplommal. Kisebbik fia, fels6buki Nagy Lajos (1706-1776) pénzben már megkapta apai örökségét, 12 000 forintot a Johann Ponz von Engeslhoffen indigena báró lányával, Rosaliával történt házasságkötésekor, majd további 4000 forintot: mindkettőt neje tömördi örökségének megváltására. (Az Engelshoffen-fiúág kifizetésére átengedett 4000 forintos összeget Lajos leszármazottainak kihalása és a birtok Engelshoffen-kézre való visszaszállása esetén az alnádor visszakövetelte volna a felsőbüki Nagy család számára). A katonai pályát választó és a Csáky-ezredben huszárkapitányságig eljutó legkisebb fiú, felsőbüki Nagy Zsigmond (1710-?) kapta a korabeli örökösödési szokásjog szerint az atyai házat, ? vagyis a büki kastélyt az itteni portióval és ehhez számos szőlőt (Csepregen, Hidegségen), a szakonyi malmot, iványi erdőbeli jussot, és a marha-, és sertéstartásra berendezkedett martonfalvai majorság felét a sitkei és martonfalvai erdőkben való szabad makkoltatással, de azzal a kitétellel, hogy halála után javai testvérét, Lajost és ágát illessék. Felsőbüki Nagy Zsigmond örökrészének István bátyjáénál kisebb értékére utal, hogy az alnádor Istvánt 150 forintos évjáradék Zsigmond és utódai számára való fizetésére utasította. A legkisebb lány, az ekkor már huszonkét esztendős, de még hajadon felsőbüki Nagy Magdolna (1713-1799) is pénzben kapta volna meg örökségét: az anyai ékszereken és ruhákon kívül 8000 forintot és ennek kamatait nyerte volna el. A végrendeletből is kiérezhető, hogy az atya féltette lányát a büki birtokszomszéd és közeli rokon Czompó Sándortól, n A Dömölky leszármazottak a 16. századi eredetű, majd több zálogbirtokos és bérlő kezére került dömölki kastélyt 1701-ben adták el Nagy István akkori nádori ítélőmesternek. (Koppány 2014: 156.) "= Homoki-Nagy 2000: 217.