OCR
Keresd a nőt! A felsőbüki Nagy család bázasodási stratégiája 153 23 = Sopron vm. = Vas vm. = Veszprém vm. Somogy vm. = Egyéb dunantuli vm. = Horvato. = Idegen eredettt = Mas- vagy ismeretlen szarmazasu 6.2 ábra: A felsőbüki Nagy család házastársainak származása földrajzilag Szijártó István korábban ismertetett Somogy vármegyei vizsgálata szerint a legtehetősebb nemesi családok esetében a házastársak 269o-a vármegyén belülről származott." A felsőbüki Nagyok esetében 40%-ra tehető a Sopron vármegyeik aránya, ami jelentősen magasabb arány, mint a somogyi bene possessionatus elit esetében. Figyelemre érdemes, hogy az , ősi fészekhez", Bükhöz (amely akkor három részből állt) nagyon szoros a kapcsolat, hiszen a másodiktól a hetedik generációig összesen 15 házastárs származik valamelyik Bükről, illetve ide sorolható még a felsőbüki Nagy családon belüli négy házasság is, ami így összesen 19 (1890) Bükhöz kapcsolódó házastársat jelent. Ez többek között azért is érdekes, mert az úrbérrendezés korára a család birtokvagyona alapján országosan is a legnagyobb földtulajdonosok közé tartozott ugyan, hiszen több mint 4000 úrbéres holddal bírtak, de a három Bükben bírt javaik csak elhanyagolható részt tettek ki a teljes vagyonukból. ° Szijartö 1992: 41. sz Pintér, Czompó, mankóbüki Horváth, Bán, mankóbüki Balogh (kétszer), Ebergényi, Mesterházy, Gaál, Hetyessy, Pászthory, Tóth, Kramarics, Szalay, Káldy. s; " Lásd: Függelék. 644 Fonagy 2013: Il. 941-942.