Oldal 105 [105]
OCR
A kancelláriai bivatalviselés mint a siker jele 103 személyi átfedés mértéke. Ez azt is jelenti, hogy a köznemes kancelláriai tanácsosok harmada az összbirodalmi hivatalnoki karnak is tagjává vált. Az udvarhoz fűződő lojalitásukhoz nem férhet kétség. E szervezetekbe a magyarok közül csak a legmegbízhatóbbakat nevezték ki, azokat, akik a magyarokkal szemben sokszor barátságtalan bécsi közegben is azonosulni tudtak a kormány érdekeivel és céljaival." A fentebb felsoroltak annak a köznemesi hivatali elitnek a kiemelkedő tagjai voltak, amely a 18. század utolsó három évtizedében végül egyenrangú partnere lett az államigazgatásban a 16—17. századi eredetű nagybirtokos arisztokráciának. A Kancellária hivatalnokai a király hivatalnokai voltak, fizetésüket tőle kapták, állásuk és előmenetelük tőle függött. A hivatalviselő nemeseknek a korábbi századokra jellemző familiáris jellegű személyes függése a főméltóságoktól egyre inkább lazult," és helyébe a hivatali hierarchia korszerűbb függelmi viszonyai és szabályai léptek. Az új hivatali rendszer megnyitotta az utat a köznemesi hivatalnokok felemelkedése előtt. Ennek egyik számszerű bizonyítéka, hogy a vizsgált 65 kancelláriai tanácsos közül összesen 21 nyert főúri diplomát." Az új időket jelezte az is, hogy ekkortól kezdve köznemesi születésű — még ha közben bárósított, gróffá tett — személyek kezdték betölteni a legmagasabb állásokat, az országbírói és tárnokmesteri méltóságokat, akik közül többen a Kancellária egykori tanácsosai közül kerültek ki. A 18. század folyamán tehát kialakult a magyar hivatali arisztokrácia, és ennek folyamatnak volt kiemelt helyszíne a Kancellária tanácsa. "s Ember 1936: 250-251. no Wellmann 1940-1941: 260-262. m Gréf lett: Fekete Gyorgy (1758) Niczky Kristöf (1765), Koller Ferenc (1768 k.), Festetics Pál (1772), Török József (1774), Brunszvik Antal (1775), Szvetics Jakab (1780), Györy Ferenc (1785), Brunszvik József (apjától nem örökölte, 1790), Szécsen Sándor (1811) és Almásy Ignác (1815). Báró lett: Ghillányi György (1688), Mednyánszky Pál (1689) Patachich Boldizsár (1706), Péterffy János Ferenc (1723), Sigray József (1724), Szluha Ferenc (1726), Száraz György (1731), Cothmann Antal (1765), Izdenczy József (1811) és Bedekovich Ferenc (1822). (Szécsenre vonatkozóan lásd: MNL OL A 57 63. kötet 147-155., Almäsyra: MNL OL A 57 63. kötet 775-781., Ghillänyira: MNL OL A 57 19. kötet 276-279., Mednyänszkyra: MNL OL A 131 1m 734., Patachichra: MNL OL A 57 27. kötet 426-434., Peterffyre: MNL OL A 78 ı. kötet 37., Izdenczyre: MNL OL A 57 63. kötet 135-141., Bedekovichra: MNL OL A 57 64. kötet 789-794., a többiekre: Szemethy 2014: 314-316.)
