OCR
À kancelläriai hivatalviselés mint a siker jele 97 Tehát, amíg a Királyi Tábla és a Helytartótanács nagy számban vett fel vármegyei hivatalviselőket soraiba, illetve utóbbi szubaltern alkalmazottjaival is nagyobb mértékben pótolta a tanácsosokat, addig a Kancellária második ütemben tőlük szívta el vezető hivatalnokaikat. A Kancellária tanácsa tehát a kormányszékek hierarchiájának a csúcsán állt, már eleve az ide való kinevezés a sikeres pályafutás jele, az itt szolgáló tanácsosokat a magyar hivatalnoknemesség elitjének kell tekintenünk. A LEGSIKERESEBB TANACSOSOK KESOBBI PALYAFUTASA A Kancelláriára kerülő köznemes tanácsosok a legnagyobb tapasztalttal rendelkező hivatalnokok közé tartoztak, így nem meglepő, hogy később más, magasabb tisztségek betöltőit is közülük választották ki nagyobb számban. Ebben bizonyára az is közrejátszott, hogy a kinevezésekre sok esetben magának a Kancelláriának kellett javaslatot tennie. A 65 köznemesi tanácsos közül a jelenleg rendelkezésre álló adataink szerint 33 fő tanácsosként is hunyt el vagy vonult vissza végleg, míg 32 főnek tovább folytatódott a pályafutása." A vármegyei hátterű és a kizárólag bürokrata hátterű tanácsosok közel azonos mértékben, fele-fele arányban folytatták máshol karrierjüket. A hivatalnoki generációk összehasonlításakor viszont szignifikáns különbséget látunk a későbbi generációk javára. Míg a 43 első generációs tanácsos közül 16, addig a 22 későbbi generációs tanácsos közül 16 fő lépett tovább. 4.1 táblázat A Kancelláriáról továbblépők száma a köznemes tanácsosok csoportjaiban Hivatalnoki generäciö | „Varmegyei” hätter | „Bürokrata” hätter elsö to f6 a 22 f6b6l 6 fő a 21 főből későbbi 4 fő a 6 főből 12 fő a 16 főből 88 Bettirendben: Almasy Ignac, Aczél Istvan, Bachó János, ócsai Balogh Péter, Bedekovich Ferenc, Brunszvik Antal, Brunszvik József, Fáy Barnabás, Fekete György, Festetics Pál, Győry Ferenc, Gyürky István, Hunyady László, Izdenczy József, Kempelen János, Koller Ferenc, Lovász Zsigmond, Majláth György, felsőbüki Nagy József, nyéki Németh János, Niczky Kristóf, Pászthory Sándor, Redl Ferenc, Semsey András, Sigray József, Somogyi János, Szécsen Sándor, Szentiványi Ferenc, Szvetics Jakab, Török József, Ürményi József és ifjabb Végh Péter.