OCR
À kancelläriai hivatalviselés mint a siker jele 89 állásnak. Az 1770-es évek végétől azonban e téren változásnak vagyunk tanúi. Ekkortól már az arisztokraták sem kerülhettek rögtön a Kancellária tanácsába, előbb nekik is tapasztalatot kellett szerezniük alacsonyabb beosztásban vagy más kormányszék tanácsában. A tapasztalatszerzés helye legtöbbjük esetében a Helytartótanács volt, de közülük többen, még a legelőkelőbb családok ifjú tagjai is (például Esterházy Ferenc vagy Pálffy József gróf) még helytartótanácsosi kinevezésük előtt alacsonyabb beosztásban, kancelláriai fogalmazóként vagy titkárként kezdték munkájukat. Ez a változás annak a jele, hogy ekkorra a hivatali szervezet működése és működtetése már nagyobb tapasztalatot kívánt, és ezt a gyakorlatot már nem pótolta a társadalmi állás, ami teret nyitott a tehetségesebb, vagy lojálisabb köznemes hivatalnokok számára. Végül pedig a köznemesek sorából került ki a Kancelláriába kinevezett tanácsosok zöme, összesen 65 fő. Arányuk a tanács létszámának növekedésével folyamatosan nőtt. Közülük mindösszesen 12 főt neveztek ki közvetlenül a Kancellária titkárainak sorából, akik közül nyolcan szolgáltak korábban ennél alacsonyabb beosztésban is.s° Összesen tehát a köznemes tanácsosok közel ötöde volt kebelbéli hivatalnok. A többiek (53 fő) a Kancellárián kívülről, más szervektől érkeztek, vagy néhány esetben érkeztek vissza." A közvetlenül megelőző szolgálati helyük szerint közöttük ı2 helytartötanäcsost és öt magyar kamarai tanácsost találunk. Legtöbbjük, összesen 20 személy, a Királyi Kúriáról érkezett, közöttük négy köznemesi ülnök a Hétszemélyes Tábláról, három királyi táblai ülnök, nyolc 48 Kökenyesi 2021: 487. # Kancelläriai tanäcsossä kinevezése elétt Zichy Karoly korabban az Udvari Kamarában szolgált, Esterházy Ferenc kancelláriai fogalmazó majd helytartótanácsos, Révay Péter helytartótanácsos, majd septemvir, Pálffy József kancelláriai fogalmazó, titkár majd helytartótanácsos, Koháry Ferenc kancelláriai titkár és helytartótanácsos, Püchler József kancelláriai fogalmazó és titkár, Cziráky Antal helytartótanácsi fogalmazó, titkár és tanácsos, Esterházy József helytartótanácsos volt. s° Koller Ferenc, Battha Laszl6, Skultéty Ferdinand, Paszthory Sandor, Redl Ferenc és Somlyai Janos rögtön titkárként kezdték kancelláriai szolgálatukat A többiek közülük egyedül az idősebb Végh Péter emelkedett fel az írnokok sorából. Az 1783 előtt szolgálók közül Koller József, Hunyady László és Koncsek Bernát kiadóként, Szlávy Pál és az 1783 után kinevezettek közül a polgári származású Névery Elek fogalmazóként kezdtek. s: Négy esetben (Péterffy Janos Ferenc, Izdenczy Jozsef, Bedekovich Ferenc és Brunszvik József esetében) előfordult ugyanis, hogy egy alacsonyabb beosztású kancelláriai hivatalnokot előbb máshol kinevezték magasabb tisztségbe, majd onnan helyezték vissza tanácsosnak a Kancelláriára.