Page 358 [358]
OCR
, Tamás pedig, egy a tizenkettő közül, akit Ikernek hívtak, nem volt velük, amikor megjelent Jézus. A többi tanítvány így szólt hozzá: Láttuk az Urat. Ő azonban ezt mondta nekik: Ha nem látom a kezén a szegek helyét, és nem érintem meg ujjammal a szegek helyét, és nem teszem a kezemet az oldalára, nem hiszem. Nyolc nap múlva ismét benn voltak a tanítványai, és Tamás is velük. Bár az ajtók zárva voltak, bement Jézus, megállt középen, és ezt mondta: Békesség nektek! Azután így szólt Tamáshoz: Nyújtsd ide az ujjadat, és nézd meg a kezeimet, nyújtsd ide a kezedet, és tedd az oldalamra, és ne légy hitetlen, hanem hívő! Tamás pedig így felelt: Én Uram és én Istenem!" (Jn 20,24—28) Dorothee Sölle a szülés fájdalmáról szóló írását azzal zárja, hogy , a fájdalom is szentség, Isten jelenlétének jele”- Sölle nem traumateolögus, nincs külön teolögiája a trauma utáni lét értelmezésére, de Suffering (Szenvedes) cimü könyveben többféle szenvedést is megkülönböztet egymástól. Nagyjából két csoportba sorolja az emberi fájdalmat. Van, aminek egyáltalán nincs értelme, mert csak rombol, de van példa értelmes szenvedésre is, amelyből valami új születik. A vajúdás számára a legértelmesebb szenvedés, amely , fájdalma által felvetett valódi kérdés az lenne, hogyan értelmezhetjük a szenvedést szülési fajdalomkent [...]. Hogyan közelithetjük meg a fájdalmainkat úgy, hogy ne értelmetlen vesekőként kínozzanak, hanem vajúdási fájdalomként, amely egy új létezést készít elő?""? Ezek szerint a szenvedésnek köze van, köze lehet az emberi élet megújulásához. A katarzis szó, amely eredetileg orvosi kifejezés volt, tragikus események átélése révén lelki megtisztulást és felemelkedést jelent. Ezek a megközelítések magukban hordozzák a szenvedés konstruktív tulajdonságát, amely nem szükségszerűen rombolja az embert, hanem éppen ellenkezőleg, általa növekszünk és ezzel együtt teljesen meg is változunk. A poszttraumás állapot olyan életforma, amelyben felborul az idő. A traumatikus tapasztalatok nem tartják tiszteletben a múlt, a jelen és a jövő közötti határokat, az ember szenvedéstörténete a jelenben is folytatódik. Ennek különböző végkifejletei lehetnek. A trauma következménye lehet poszttraumás növekedés is, amely teljesen átformálhatja az ember személyiségét azzal, hogy alapjában rengeti meg a status guót, átrendezi életünket, hitünket, viselkedésformáinkat, a fontossági sorrendet, az élethez való hozzáállásunkat. Fontos elmondani, hogy a növekedés nem automatikus, nem törvényszerű, és nem szünteti meg a sebeket. Sebekkel együtt növekszünk. Ezekkel együtt támadunk fel abból a természetellenes , halálból; ahová a trauma miatt kerültünk. Amikor Jézus halála után csodálatos módon megjelenik 1 SÔLLE 1995, 79. o. Ford. G. B.
