OCR
4. A Biblia lefordítása és a könyvnyomtatás használata által Luther a tanulás lehetőségét teremtette meg azáltal, hogy a Szentírás szövege és igehirdetések is olvashatóvá és továbbadhatóvá váltak.? Luther, aki visszatalált az ige tekintélyéhez, és örömmel hangsúlyozta az egyetemes papság gondolatát, nagyon is jól látta a házanként összejövő önszerveződő kiscsoportokban rejlő lehetőségeket, és ennek egyértelműen hangot is adott A német mise és az istentisztelet rendje című művében. Hafenscher Károly így ír Luther lelkesedésének hátteréről: , Természetes, hogy a kora egyházában tapasztalt jelenségek: az ige háttérbe szorulása, az igehirdetés elsúlytalanodása és az egysíkú szentségi jelleg nyomán Luther az igeolvasásra és az igehirdetésre teszi a hangsúlyt. De az egész Szentírás arról tanúskodik, hogy az igeközpontúság nem egyszerűen a bibliai olvasmányok és a prédikáció visszaemelését jelenti; a reformátor azt szerette volna, ha az istentisztelet minden részében köztünk lehetne a megszólaló-megszólító, magát kinyilatkoztató Isten"? Pontosan úgy, ahogyan azt az őskeresztény gyülekezet példájából láttuk. Luther egy harmadik istentiszteleti rendként így ír erről: ,A harmadik alak pedig, amelynek az evangéliumi rend igaz természetével kellene bírnia, nem szükséges, hogy nyilvános helyen mindenféle nép előtt folyjék, hanem azoknak, akik komolyan törekszenek a kereszténységre, s az evangéliumról szóval és tettel tesznek tanúságot, kellene név szerint összeiratkozniuk, s valahol valamely házban maguk között összegyülekezniük imára, olvasásra, keresztelésre, az oltáriszentség élvezésére s más egyéb keresztény cselekedetek gyakorlására. [...] Itt rövid és megfelelő módon a keresztséget, illetve az oltáriszentséget is ki lehetne szolgáltatni, és minden súlyt az igére, az imádságra és a szeretetre helyezni..." Valami azonban megakadályozta Luthert abban, hogy ezt a gondolatot a gyakorlatban megvalósítsa. Joel Comiskey hívja fel a figyelmet egy 1529. április 14-i keltezésű levélre, amelyet Luther egy lelkésztársának, Karl Weissnak írt.? Ebben azt írja, hogy meggondolta magát, mégpedig azért, mert e miatt a gyakorlat miatt azok, akik komolyan törekszenek a keresztény életre, elbíznák magukat, és saját magukat kiáltanák ki az egyháznak, és így a közösség széttöredezne. , A Sátán képes lenne arra bírni minket, hogy elszigeteljük a legerősebb keresztényeket, és távol tartsuk 2 KOLB 2012. 23 HAFENSCHER 2004. 4 A német mise és az istentisztelet rendje (1526). LVM 3: 303. 0. 25 COMISKEY 2015, 82. 0.