OCR
A szöveg felolvasásának minősége pedig függ attól, hogy érti-e, amit olvas. Nem egyszerűen a szöveg elsődleges megértéséről van szó, hanem az adott mondat mély tartalmáról, funkciójáról, céljáról, összefüggéseiről, de történeti hátteréről is. Az a liturgus, aki nincs tisztában az ordináriumtételek egész istentisztelet hordozó teológiai ívével és mondanivalójával; az a szolgálattevő, aki önkényesen cserélgetve töri meg a liturgia tudatosan, , teológusan" és kipróbáltan működő dramaturgiáját; az a lelkész, aki tudatlanságból vagy hanyagságból hangsúlyozás nélkül üresíti ki a rábízott, koncentrált igeként hangzó szöveget, nem képes tanítani a liturgiát úgy, hogy az hitté és imádsággá válhassék. Pedig csak akkor van értelme a rítust , végigjátszani" ha nem kisebb igénnyel állunk elő: életté, hitté és imádsággá váljék. Ehhez kell a professzionális liturgikaoktatás — megfelelő időtartamban és mélységben." A liturgiát nem magas fokon tanuló és tanító liturgus aránytévesztésben és prioritási hibában él. A liturgikus tanulás és nevelés másik célcsoportja a , felhasználók" köre, azaz az istentiszteleten jelen lévő gyülekezet. A hitoktatás — akár iskolában, akár gyülekezetben — alapozás csupán, amit komoly építkezésnek kell követnie. Tragikus élmény, ha kiderül, hogy gyülekezeti tagjaink (akár rendszeres tagok s nemegyszer magas szinten kvalifikált emberek) megmaradnak a hit dolgaiban gyermeteg szinten. Ugyanez igaz az istentiszteleten való participációra vonatkozóan. Éveken, évtizedeken át istentisztelet-látogató emberek nem tudják pontosan, mi is történik az istentiszteleten. Lehet, hogy van némi érzelmi kötődés, lehet, hogy a hangulatot megragadják, s ennek is születik lelki következménye, de nincsenek tisztában azzal, hogy a liturgikus események milyen mély tartalmúak, s milyen minket érintő drámába vonnak bele. A gyülekezetpedagógiai feladatok között minősített helyen kellene szerepelnie az istentisztelettel kapcsolatos katekézisnek. Ha felnőttnek tekintjük a gyülekezetet, akkor ne zárjuk be őket a gyermeteg hit világába, hanem formálással, tanítással és neveléssel vezessük el őket az értő részvétel élményére. Történhet ez istentisztelet előtt vagy után rövid tájékoztató formában vagy a hirdetés keretében. Taníthatjuk a liturgiát" bibliaórán, szeretetvendégségen, gyülekezeti újságban, elektronikus közösségi felületeken. A liturgiában érintett 3 Elgondolkodtató párhuzamot olvashatunk az Apostolok cselekedeteiről szóló könyv 8,30 versével, az etióp kincstárnok történetével. ! Harmincévi — két egyetemen zajló — liturgiatanári tapasztalat mondatja: sokat elárul a közgondolkodásból és a lelkészképzés irányultságából az, hogy míg a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen (Zeneakadémia) az egyházzenei tanszéken a hallgatók minimum hat, jó esetben nyolc félév liturgikát hallgatnak, addig azok a lelkészek, akik egész életükben liturgikus szolgálatban állnak, a hat év alatt összesen egy félév liturgikát tanulnak. 5 HAFENSCHER 2019, 61—80. o.