Oldal 257 [257]
OCR
akkor még nem szóltunk a communio egyáltalán nem lényegtelen formáiról, a Miatyánk szerepéről, a , méltó és igaz" és az , Uram, nem vagyok méltó" paradoxonjáról, apostcommunio hálaadó (eukharisztikus) jellegéről, a zárásként hangzó küldő mondatról s magáról az áldásról, és nem beszéltünk mindezek összefüggéseiről, tudatosan épülő és egymásra ható folyamatairól. Mindezeket meg kell tanulni ahhoz, hogy a liturgia medrében természetes módon áradjon az Isten éltető igéje, és az állandó mondatokra alapozva megszólaljon az aktuális, személyre szabott isteni mondanivaló... Mindez valóban hosszú távon, sőt egy életen át tartó tanulási folyamat eredménye lehet. Ezt a tanulást kihagyva vagy elhagyva elsekélyesedik az istenkapcsolatunk, a belső lelki életünk, illetve kiszakad a hívők közösségének, az egyháznak a lelki életéből. A liturgia ősi törvénye, a lex orandi — lex credendi arra emlékeztet, hogy az egyház azt imádkozza, amit hisz (és tanít), és azt tanítja (hiszi), amit imádkozik. Ennek a mély összefüggésében leljük fel a liturgia tanító jellegét. A liturgia két ismert definíciója — hogy ti. a liturgia ,koncentrált ige" illetve ,imádkozott dogma" - arról tanúskodik, hogy a liturgiában megfogalmazott tanítás válik igazán életté a hívő ember és a hívő közösség számára. Ezért a liturgiára úgy kell tekinteni, mint a tanítás-tanulás egyik kiemelkedő eszközére. Az imádságokon, a bibliai szakaszokon, az akklamációkon, a szent cselekményeken keresztül a hit titkai tárulnak fel az azokat megismerni akarók számára, s a tanuláshoz egyben az elmélyítő begyakorlás is társul a rendszeres résztvevőknek. Az egyház hitének — az individualizmus korában ezt a kifejezést újra kell értékelnünk — ismeretanyagban való összefoglalása szükséges, de nem elégséges. Imádsággá kell válnia. Az Istennel való dialógus az emberi létünk értelme. Ebben a párbeszédben válik életté az, amit megértünk, megfogalmazunk, újrafogalmazunk és alkalmazunk. De fordítva is igaz: fontos, sőt nélkülözhetetlen az imádság. Az Újszövetség arra tanít, hogy nem Istennek, hanem nekünk van szükségünk rá. Az imádságunk is labilissá válhat azáltal, ha nem tiszta és egyértelmű a hitünk tartalma, ha hamis istenképek élnek bennünk, ha nem alapozzuk meg a pozíciónkat, ha a , Saját fejünk után megyünk" az Istennel való beszélgetésben. A hit is és az imádság is Isten ajándéka, de mindkettőért nekünk kell tenni. Ha a Szentlélek nem ébreszt hitet, hiába erőlködünk, ha azonban megtapasztaljuk a Szentlélek hívását vagy megérintő szeretetét, akkor meg kell tennünk mindent azért,
