Oldal 61 [61]
OCR
[...1 olyanokká leszünk, mint akik az útjelzőket megnézik ugyan, de magán az úton mégsem járnak soha"? Továbbmenve azt is mondhatjuk, hogy nem is csak specifikusan keresztény problémáról van szó. Az eddig vizsgált jelenség, azaz a teológiai ismeret tudati információhalmazként való birtoklása és az ezen a síkon megvalósuló tudományművelés, illetve ezzel ellentétben az Igazság spirituális értelemben vett megismerőjének egzisztenciális mélységekig való áthatottsága és meghatározottsága más kultúrkörökben is ugyanígy megjelenik. Ennek bizonyságául álljon itt néhány sor a 13. századi perzsa muszlim tudós, Azíz Naszafíi tollából: „Ö dervis, a tudäs és az igazság emberei alatt mi nem azokat a tunya teológusokat és hitetlen saikhokat értjük, akik mint teológusok és saikhok szerepükben tetszelegnek; mert ők ezerszer inkább ragaszkodnak a külsőségekhez, ezerszer inkább tévelygők, ezerszer messzebbre távolodtak Istentől, mint te magad, és minél messzebb vannak Tőle, annál közelebb hiszik magukat Hozzá. Úgy tekintenek magukra, mint akik birtokában vannak a tudásnak, és megvilágosodtak — miközben pusztán bolondok, és a sötétségben élnek. Ó dervis, ezt a bölcs embert, az igazságnak ezt a tudóját nem fogod megtalálni a mecsetekben, amint éppen emelvényről prédikál; de nem találhatod meg őt a képmutatók és a világiak között, sem pedig a vallásos akadémiákon, a könyvszagú és bálványimádó professzorok között, akik méltóságteljesen és pompával körülvéve ülnek szőnyegeiken — mint ahogy a szúfí kolostorok fantasztái és önimádói között sem bukkanhatsz rá. Már az is különös esetnek számít, ha ezeken a helyeken ezer közül akár csak egy is eléri az igazságot, megismerve Istent és az Ő kedvét keresve cselekedeteiben! Ó dervis, a bölcs emberek és az igazság ismerői, Isten emberei rejtve vannak [...], külső megjelenésük olyan, mint a közönséges emberek külső megjelenése, belsőleg azonban ők a választottak. A vezetőket és elöljárókat távol tartják maguktól, és ők sem kívánnak vezetők és elöljárók lenni. [...] mindannyian kezük munkájából élnek. Messzire elkerülik az uralkodók és zsarnokok pénzét, és távol áll tőlük a haszonlesés. Ha fáradozás és erőfeszítés nélkül többre tesznek szert, mint amennyire szükségük van, elajándékozzák, nem teszik félre; nem hivatkoznak arra, hogy öregek, és családjuk van. [...] Az Istenről való gondolkozással és a Reá való emlékezéssel foglalják el magukat [...], megvetik a rang és a méltóság bűvöletében élőkkel való kapcsolatot!" 5 A német nemzet keresztény nemességéhez (1520). In: LVM 2: 222—223. o. 6 AD-DAROÁWÍ 2005, 32—33. o.
