Oldal 60 [60]
OCR
Mindezt persze jóval korábban megfogalmazta már a tudás kapitalizálásáról beszélő Max Scheler nyomán Hamvas Béla is, aki a legfőképpen a hybris scientificaval jellemezhető tudósról mint ismerettőkésről ír, és hogy az ekképp felhalmozott szaktudásnak okvetlenül pszeudoegzisztenciálisnak kell lennie." A fenti jelenség alól az akadémikus teológia sem képes kivonni magát, aminek ékes tanújele bármely teológiai szakterület legapróbb kérdéseiről a szcientista ismerethalmozás jegyében tonnaszámra megszülető tudományos monográfiák, folyóiratcikkek és doktori disszertációk irdatlan mennyisége. Ez azt is jelenti, hogy a tudásipari logika által megkövetelten teológiai kutatók munkaidejük, sőt életük jelentős részét olyan cikkek, tanulmányok, könyvek produkálásának szentelik, amelyeket egy egészen szűk kollegiális körön kívül gyakorlatilag senki nem olvas, spirituális hatáskifejtésük nemhogy az egyházra vagy akár csak csak eme szűk olvasókörre, de még magára a szerzőre nézve is gyakorlatilag nulla, ugyanakkor az illető szakmai ranglétrán való előrehaladásához, avagy intézménye tudományos akkreditációjához szükséges ,termelési jelentésekben" ezeknek mennyiségi tételként szükségképpen meg kell jelenniük. Mindez pedig pontosan és kimondottan azon észak-atlanti kultúrkörben történik, ahol egyébként a templomok egyre inkább konganak az ürességtől, és az egyházi élet hanyatlása egészen drámai méreteket ölt. De még csak azt sem mondhatjuk, hogy mindez csak a felvilágosodás utáni korszak sajátságos problémája lenne. Hogy a teológia művelése nem szorítható bele valamiféle absztrakt tudományosságfelfogás Prokrusztész-ágyába, arra Luther Márton is rámutatott, amikor 1520-ban ekképp fogalmazott e tárgykörben: »Nem tudok itt más tanácsot adni, mint hogy alázatosan kérjük az Istent, hogy ő maga adjon nekünk teológiai doktorokat; a művészet, az orvostudomány, a jog és a szentenciák doktorait pedig hadd avassa fel a pápa, a császár és az egyetemek; de vedd biztosra, hogy a Szentírás doktorát senki sem teremti elő, csak egyes-egyedül a mennyből való Szentlélek, amint Krisztus mondja: sMindnyájan Istentől tanítottak lesznek.« (Jn 6,45) Nos, a Szentlélek nem tudakozódik a vörös vagy barna sapkákról vagy más díszjelvényekről; sem, hogy fiatal vagy öreg, laikus vagy pap, szerzetes vagy világi, hajadon vagy házas-e valaki; sőt hajdan egy szamár által szólott a rajta ügető pröfeta ellen (4Möz 22,28-30). Adná Isten, lennénk méltók, hogy nekünk is ilyen doktorokat adna, legyenek bár azok laikusok vagy papok, hajadonok vagy házasok [...]. A teológiai könyvekből is kevesebb kellene. Ki kellene közülük a legjobbakat választani. Mert sok könyv nem tesz tudóssá, sok olvasás sem; hanem a jó könyv s a gyakori olvasás, bármily kevés legyen, az tesz tudóssá az Írásban, s ráadásul kegyessé, igazzá. * HAMVAS 1993, 281-283. o.
