Oldal 51 [51]
OCR
MONGÓLIA A 20. SZÁZAD ELEJÉN Mongólia lakosságát és népsűrűségét tekintve szomszédaihoz képest igen kis ország volt, így nyilvánvaló, hogy katonai ereje önmagában nem lehetett elegendő az önálló lépésekhez. Meg kellett várni a kedvező alkalmat. Ez 1911 őszén, amandzsuk kínai hatalmát megdöntő polgári forradalom kitörésekor jött el. A MONGOL TÁRSADALOM A SZÁZADFORDULÓN A mandzsu kori mongol társadalom tagjainak meghatározó része az évszázadok alatt ezen a területen kialakult, a természeti környezet által meghatározott nagyállattartó nomád életmódot folytatta, amelyet legpontosabban a belső-ázsiai kultúrszindróma!"" fogalommal írhatunk le. A gazdálkodás alapja a legelőváltó nomád állattenyésztés volt, amely az öt fő állatra épül." A társadalom szerkezete a mandzsu kori Mongóliában lényegi jellemzőit tekintve hasonlított az Európában megismert feudális társadalomra. A legelőterület és az állatállomány a kiváltságos (születési előjoggal rendelkező) előkelő réteg, illetve a mandzsu adminisztráció képviselőinek kezében koncentrálódott. A társadalom legnépesebb csoportját azok a pásztorok alkották, akik nomád életmódot folytatva népesítették be Mongólia legnagyobb részét. Hagyományos elnevezésük az ard (orosz torzításban arat, ez honosodott meg a magyarban is). Ide tartozott minden mongol pásztor, akinek nem volt kiváltsága és valamilyen kiváltságokkal rendelkező előkelő (ezen noyon) fennhatósága alá tartozott. Az aratok csoportja ezen belül további kisebb egységekre tagolódott. Helyzetüket elsősorban az határozta meg, hogy uruk milyen kiváltságokkal rendelkezett. A világi kiváltságosok, illetve az állami hivatali és közigazgatási rendszerben működő urak szolgálatában álló alávetettek két, egymástól csak részben elkülönülő csoportot képeztek. Az aratok harmadik csoportja elvált a másik kettőtől. Különleges helyzetüket annak köszönhették, hogy a mongol buddhista kolostori rendszer szolgálatában álltak. Elnevezésük a mongol shav" (, tanítvány") szóból eredt. Ez a társadalmi csoport 1639-ben jött létre, amikor a halha-mongol előkelők a mongol buddhizmus vezetőjének pozíciójába emelték Öndör Gegeent, és a számára alapított kolostor ellátására pásztorokat rendeltek, akik az állatok gondozásával, legeltetésével szolgálták a kolostort, biztosították a lámák megélhetését. Egy 1764-ben kiadott rendelet ezeket a pásztorokat is röghöz kötötte. Ettől kezdve lényegében ugyanolyan jogfosztottan éltek, mint az aratok másik két csoportja, bar ők mentesültek mindennemű állami szolgálat alól. A szabad költözési joggal a vizsgált időszakban gyakorlatilag már egyetlen alávetett csoport sem rendelkezett. Ezen az intézkedésen a teokratikus kormány sem változtatott 1911 után. A shav’-ok is fizettek földhasználati adót, aminek mértéke előre meghatározott volt, ezen kívül számos más speciális, a kolostorok életéhez szorosan kapcsolódó "7 URAY-KŐHALMI 1989. 18 Tavan khoshuu mal. Ló, szarvasmarha (jak), juh, kecske, teve. 49
