Oldal 49 [49]
OCR
MONGÓLIA A 20. SZÁZAD ELEJÉN A bokszerlázadás, illetve az ezzel párhuzamosan tett kormányzati intézkedések hatására a mongol területeken újabb szabadságmozgalmak formálódtak. 1903-ban kitört a század elejének egyik legnagyobb hatású felkelése, ami kisebb-nagyobb megszakításokkal egészen az 1921-es forradalomig tartott. A megmozdulások élén egy kisebb adminisztratív egység vezetője, Ard Ayush (1858-1939) állt, akinek a mandzsu-kínai gyarmatosító törekvések, és általában az előkelők ellen vívott harca tulajdonképpen csak a bolsevik forradalommal érte el célját. A belső-mongóliai duguilangok mintájára megalapították a Tsetseg nuur-i duguilangot. A csoport egy 44 fejezetes beadványt szerkesztett és juttatott el az aimag (megye) -gyűlés vezetőjének. Az egyik legfontosabb elvárásuk az adócsökkentés volt, míg egyéb céljaik az életkörülményeik javítására vonatkoztak. Követelték, hogy az aimag-gyűlésekhez hasonlóan, az aratok (ard, ,nép, pásztornép") is megalakíthassák érdekvédelmi szervezeteiket. A felirat azonban nem hozta meg a várt eredményt. Mivel kérésüket válaszra sem méltatták, fegyverhez nyúltak és összecsaptak az ellenük kirendelt csapatokkal. A felkelés vezetőit elfogták — bár később kénytelenek voltak szabadon engedni őket. 1905-ben a mongol szabadságmozgalmak egy újabb nagyhatású vezetője tűnt föl. A Setsen khan aimagban fegyveres népi mozgalom tört ki, amelynek vezetője Togtokh taij (1863-1922), egy alacsonyabb rangú előkelő volt, aki legalább anynyira meghatározója lett az elkövetkező eseményeknek, mint Ayush. A felkelők rajtaütöttek a kínai üzleteken, elrabolták áruikat és uzsorásokat öltek meg. A kínai hivatalnokokat és a korábban idetelepített kínai telepeseket is elüldözték."? A felkelők , saját" elnyomóikkal is szembefordultak: megtámadták a Szanbeisze kolostort (San beisiin khiid) és fellázadtak a kolostori adók ellen. Az ellenük küldött mandzsu csapatok rövid idő alatt szétverték a megmozdulást, és a vezetők a határon túlra, elsősorban a Bajkál-tó környékére menekültek. Később partizán egységekként át-át csaptak a határon, de a kereskedők és birtokosok nyugtalanításán kívül más eredményt nem értek el. A kolostor elleni támadást a későbbi történetírók — értelemszerűen elsősorban az 1945 és 1990 között született történeti munkákban - előszeretettel használták fel annak bizonyítására, hogy az aratok a , feudális" uralkodók közé sorolták az egyházat is. Tény, hogy a magas rangú lámák között voltak olyanok, akik a vallás tanításaival kevésbé összeegyeztethető életet éltek, de ennek alapján nem lehet az egész mongol buddhista kolostori rendszert elítélni. A lámák között valóban előfordultak jelentős vagyoni különbségek is, de ez nem a lámaista buddhizmus alapvető szemléletéből és a nomád társadalomban betöltött helyzetéből adódott, sokkal inkább a buddhizmus Mongóliában kialakult szervezeti sajátosságaiból és a lámák mongol tartományokban betöltött — a mandzsu központi hatalom szándékai szerint alakított — szerepéből következett. A kolostori adókat a több évszázados hagyományoknak megfelelően a hívek azért fizették, hogy így segítsék a karmájukat, és ne felejtsük el, hogy ezzel nem ritkán - ha közvetetten is — a kolostorban 13 OcHır 2004/4. kötet: 272-273. 47
