OCR
BEVEZETÉS meghatározó szerepet játszó országok elképzelései kijelölték azt a mozgásteret, amiben a mongolok hozzáláthattak saját céljaik megvalósításához. Ezért különösen fontos megismernünk azoknak az országoknak a szándékait, amelyek ebben a nagyszabású politikai játszmában részt vettek. Itt a közvetlen szomszédok, Oroszország és Kína mellett még két országot emelhetünk ki, amelyek jelentősebb hatással voltak Mongóliára. Az egyik Japán, amely a 20. század elején Kelet-Ázsiában megszerzett új befolyási övezeteinek köszönhetően, gyakorlatilag szintén az ország szomszédjává vált. A másik Tibet, amelyet több évszázados kötelékek fűznek Mongóliához, gondolva akár a hosszúidőre visszanyúló politikai kapcsolatokra, akár a buddhizmusra, ami minden szerződésnél szorosabban fűzi össze a két ország történelmét és kultúráját. A 20. század elején — a Oing-dinasztia összeomlásakor — mindkét ország meglehetősen hasonló helyzetben és politikai státusban találta magát, így amikor a teokratikus mongol kormányzat kétségbeesett lépéseket tett az új állam nemzetközi elfogadtatása érdekében, sok tekintetben szimbolikus jelentőséggel bírt, hogy 1913-ban Tibet volt az első - és tegyük hozzá, az egyetlen — ország, amely a viszonosság elve alapján elismerte Mongólia önállóságát. Tette mindezt úgy, hogy maga sem mentesült a folyamatos kínai katonai jelenlét terhétől. Nyilvánvaló, hogy Mongólia — ahogy a világbármely más országa — nem tekinthet el a geopolitikai tényezők által meghatározott körülményektől. Az itt tárgyalt történeti korszakok tanulsága az, hogy a mongolok folyamatos egyensúlyozásra kényszerülnek a különböző nagyhatalmak, vagy hatalmi tömbök között annak érdekében, hogy ezen felek egyike egyfajta biztosítékként szolgáljon a másik szomszédos nagyhatalom esetlegesen agresszív törekvéseivel szemben. A mongolok függetlenségének egyetlen esélye az lehet, ha mindig a politikai egyensúly, a nemzetközi status guo megtartására törekednek. Kívülről tekintve a Mongóliával kapcsolatos folyamatokra, első pillanatban úgy tűnhet, hogy az ország a régió történetét befolyásoló nagyhatalmak játékszere, de ez téves értelmezés. Az eseményeket részleteiben vizsgálva azt tapasztaljuk, hogy bár a mongolok ma jóval kiszolgáltatottabbak a külső hatásoknak, mint birodalmi korszakukban, ugyanakkor - talán épp nomád hagyományaik miatt — mesterien alkalmazkodnak a körülményekhez, és az adódó lehetőségeket sikeresen használják fel saját céljaik eléréséhez. Történetük ilyen olvasata épp azért lehet érdekes, mert láthatjuk, hogy egy kis ország hogyan tudja szívós munkával, kiváló alkalmazkodó- és jó helyzetfelismerő képességgel elérni azt, hogy kivívja és meg is őrizze függetlenségét, megtartsa önálló államiságának hagyományait, saját kultúráját és identitását. A szovjet szövetségi rendszer összeomlása óta eltelt három évtizedben a mongolok, hosszú idő után végre valódi önállóságukat ünnepelhetik. A rendszerváltást kísérő politikai átalakulás, a piacgazdaságra való áttérés, és az épp ezekben az évtizedekben egyre meghatározóbbá váló globalizáció gazdasági és kulturális hatásai azonban újfajta kihívások elé is állították az országot. E részben globális folyamatok következtében Mongóliában elindult egy markáns társadalmi és kulturális átalakulás is. A hagyományos nomád életmód az elmúlt harminc évben 9