OCR
HINDUIZMUS ÉS A MÉDIA A 21. SZÁZADBAN KINEK A KULTÚRÁJA? Fontos motívumként bukkant még föl a könyv írása során indiai és hindu kultúra közé egyenlőségjelet tevő tendencia. Ezt a Ramayana-sorozat esetében is megfigyelhettük, de a folyamat tovább erősödött egyéb mitológiai történetek képernyőn vagy filmvásznon történő ábrázolásával, amelyek egyre inkább a hétköznapi tömegkultúra részévé válnak. Nem is feltétlenül vallásos kontextusban, hanem morális kódként, mint a hindu családokról szóló szappanoperák esetében vagy kulturális kédként, mint a RRádhá-Krisna legendákat felhasználó erotikus dalszövegek vagy a mitológiai lényeket felvonultató sorozatok esetében. Jóvalegyértelműbben jelent ez meg a bollywoodi filmek , sáfrányszínű" történelemábrázolásában, amellyel kapcsolatban megállapítottuk, hogy a történelmi filmek nézőpontja egyre inkább konvergál a növekvő befolyású politikai hinduizmus világképével. Kitértünk ezenkívül a kritika szerepére és lehetőségére az indiai történelem sáfrányszínű értelmezésével kapcsolatbanis. A Nina Paley-féle Sita Sings the Blues kapcsán felmerült a gyarmatosító nézőpont vádja, illetve a bollywoodi filmek kapcsán a kritikus hangok elhallgattatásának növekvő igénye és lehetősége. Nagy kérdés tehát, hogy annak ellenére, hogy a hindu kultúra egyre inkább univerzális indiai kultúraként jelenik meg, ki az, akinek jogában áll értelmezni és kritizálni ezeket a történeteket vagy ábrázolásmódjukat? Az Adipurush sikertelensége, illetve a megsértődés kultúrája, az önmagukat cenzori testületként szemlélő hindu nacionalista szervezetek jelensége is ide kapcsolódik. Mindezt érdemes abban a kontextusban értelmezni, hogy a politikai hinduizmus vezető ideológusai és szervezetei számára a digitális világ a 21. század fordulóján már egyáltalán nemidegen és különböző alulról szerveződő, de komoly támogatásban részesülő kulturális mozgalmak, mint például a hindutva pop révén sikeresen terjeszti saját álláspontját a növekvő számú internetfelhasználó körében. Érintettük továbbá a közösségi média kulcsszerepét és azt, hogy a BJP stratégiai közösségimédia-használata képes hatékony intervenciót létrehozni a hagyományosan a nagyvárosi, liberális értelmiség által uralt hagyományos média diskurzusban és közvetlenül meg is szólítani azon választók tömegeit, akik nem feltétlenül érzik otthon magukat a nyugatias műveltségű elitek világképében. Ha visszatérünk a bevezetésben felvetett modernitás és hagyomány közötti feszültség kérdésére, akkor arra juthatunk, hogy a hinduizmus és a média kapcsolata összefügg azzal a kérdéssel, hogy India hol szeretné magát látni a jelenben és ajövőben, és milyen képet szeretne alkotni magáról a 21. században. Ebben pedig a politikai élet polarizációjának révén egyre fontosabb szerephez jutnak a hindu identitáshoz kapcsolódó viták, és a gyors ütemű technológiai fejlődés révén egyre relevánsabb szerepet fog játszani a technológia és vallás kapcsolata. A közösségimédia- és internetelérés, valamint a hindu jobboldal megerősödése olyan folyamatok, amelyek együttes terjedése alapvetően változtatja meg az indiai politikai élet összetételét és működését. Az, hogy az indiai politikai elit egy ősi, dicső hindu múlt képét igyekszik a legmodernebb technológiai eszközökkel lét118