Oldal 98 [98]
OCR
HINDUIZMUS ÉS A MÉDIA A 21. SZÁZADBAN A Mohenjo Daro egyfajta revizionista és modernista szemléletet alkalmazva ábrázolja az indusi civilizációt, és egyértelmű állásfoglalást tesz amellett, hogy az indusi civilizáció lineáris elődje a védikusnak. A film középpontjában egy szegény indigófarmer áll, aki Möhendzsö Däröba, a „bünös városba" utazik a faluból, hogy kiálljon a saját igazáért. A film a nagyvárost elsősorban a kozmopolita és kapitalista behatások bemutatásával ábrázolja romlottnak és morálisan korruptnak, amelyet a vidéki, hagyományos értékeket képviselő főhős szemszögén keresztül mutat be. Ugyan a város-vidék szembeállítása egy gyakran használt szimbólum a bollywoodi filmekben, és gyakran egyfajta Nyugat-kritikaként jelenik meg, a film mégis figyelemre méltó a történelemszemlélet ábrázolása szempontjából. A főhős, Szarman, a film során nemcsak, hogy kiáll a szegények jogaiért, de kiderül, hogy valójában ő Móhendzsó Dáró jogos uralkodója, és ráadásul még egy bibliai méretű özönvíztől is képes megmenteni a város azon lakóit, akik bebizonyítják, hogy őket nem korrumpálta a nagyvárosi élet. A film kulcsjelenetében az áradás elmúltával Szarman újranevezi a megszelídült folyót: a korábban Szindhu néven ismert Indus folyót Gangesszé, vagyis hindí-szanszkrit nevén Gangává nevezi át. Ezzel teljesen egyértelmű kapcsolatot teremt az Indus és a Gangesz, vagyis két, egymástól egyébként több ezer kilométerre fekvő folyó között. Egyúttal párhuzamot von az egymástól minden tudományos bizonyíték szerint radikálisan különböző indusi, valamint a védikus civilizáció között, ezzel alátámasztva a hindutva történelemszemléletét. A filmkészítők egyéb módokon is utalnak a kontinuitásra: például Hrithik Roshan [Hrithik Rósan], a Szarmant alakító színész filmbeli megjelenése révén. Hrithik Roshan, aki egyébként is a bollywoodi filmipar „görög istensegekent” ismert az átlagos indiai külsőtől elütő klasszikus vonásai, zöld szeme és barna, göndör haja révén, ebben a filmben kiszőkített hajjal mutatkozik, erősen valószínűsítve valamiféle árja genetikai örökséget. A film történelmi hitelességének hiányát a lenyűgöző látványvilág feledteti, az indusi civilizáció pompája és feltételezett lakóinak grandiózus kultúrája a hollywoodi filmeket megszégyenítő díszletek, jelmezek és digitális technológia segítségével jelenik meg. Mindez nemcsak meggyőzi a nézőket arról, hogy hiteles történelmi ábrázolást látnak, de egy olyan látványvilágba is röpíti el őket, amely eleddig jórészt hiányzott az indiai moziból, és azt a benyomást kelti az indiai közönségben, hogy az ő történelmükre is lehet, és érdemes is büszkének lenni (Basu 2021: 186). Azok a történelmi filmek, amelyek a hindu—muszlim kapcsolatokat is érintik, különösen érzékeny pontját jelentik a hindutva kultúrpolitikájának. Ennek fő okát a hindutva alapvetéseiből fakadó átpolitizált hindu-—muszlim kapcsolatok és az ebből fakadó revizionista történelemszemlélet adják. Azok a filmek, amelyek nem felelnek meg a BJP vagy valamely, ideológiai szempontból rokon szervezet ízlésének, gyakran válnak retorikai, cenzori vagy fizikai támadások áldozatává. Ennek megfelelően komoly kálvárián ment keresztül a 2008-as Jodhaa Akbar ([Dzsödhä Akbar, rend.: Ashutosh Gowariker) cimü film, amely a Mogul-birodalom legnagyobb uralkodójának, a muszlim vallású Akbar császárnak (1542-1606) és hindu vallású királynőjének, Dzsódhá Báínak a szerelmét meséli el. A film a 96
