OCR
II. EPOSZOK A KÉPERNYŐN na, Lanká szigetének királya, a ráksaszák fajához tartozik, és bár kiváló művész és tudós, ráadásul Siva odaadó híve, Súrpanakhá sérelmén, valamint Szítá földöntúli szépségén felbuzdulva elrabolta Szítát. Ráma végül szövetségeseivel, a vánarák seregével együtt Szítá megmentésére sietett, ahol Brahma nyilának felhasználásával végül győzelmet aratott. A történet bizonyos változataiban a boldog végkifejletnek azonban útjába állt a házastársak közötti feszültség: Ráma annak ellenére sem bízott meg újra Szítában, hogy tűzpróbával bizonyította hűségét. Így ugyan Ráma elfoglalta méltó helyét Ajódhjá trónján, és beköszöntött a város lakói számára az aranykor, de feleségét száműznie kellett. Ugyan a későbbiekben újra találkoztak, de Ráma még mindig nem hitt Szítá hűségében, ezért örökre elvesztette őt. A történet nyugati szemmel tragikus végkifejlete az indiai közönség számára eltörpül a történet erkölcsi aspektusai mellett, és Ráma herceg a népe érdekeit mindenekelőtt szem előtt tartó uralkodó ideáltípusaként jelenik meg. Szítá pedig a férje utasításait ellenvetések nélkül elfogadó, a társadalmi hagyománynak behódoló nő ideáltípusa, akit gyakran állítanak példaképként általánosságban a nők elé. Emellett a történetnek fontos aspektusa a jó és a rossz, az erkölcs és az erkölcstelenség, a tisztaság és tisztátalanság, valamint a fény és a sötétség küzdelme is, amely megannyi Rámájanához kapcsolódó népszokásban is megjelenik. Indiában ugyanis a hétköznapi élet, és különösképp az ünnepek sorát is átszövik Ráma herceg történetének motívumai." Az őszi időszakban megrendezett navarátri, vagyis kilenc éj ünneplésének során például Észak-India-szerte elengedhetetlen a Rám-lílá, vagyis a RRáma-játék előadása. Hagyományosan kilenc éjszakán keresztül mutatják be Ráma és Rávana harcát, amely a jó és a rossz küzdelmét szimbolizálja ebben a kontextusban. A szereplők általában a helyi közösségből származó amatőr színészek, de a produkció színpadra állítása az egész közösséget megmozgató aktus, és a különböző szomszédságok versenyezni szoktak, hogy kinek a Rám-lílája látványosabb. A tizedik éjszakán, amely egyben a dasehrá ünnepe is, sok helyütt rituálisan elégetik Rávana életnagyságúnál is nagyobb figuráját, és ezzel megsemmisítik a gonosz erőket. Nem sokkal ezután következik a díválí, vagyis a fények ünnepe, amely azt ünnepli, hogy Ráma és Szítá a száműzetést követően visszatértek Ajódhjá városába. Ezenkívül a hétköznapi élet számos aspektusában megjelennek Ráma és Szítá történetének különböző motívumai, például, ha a hinduk között népszerű , Rám, Rám" köszönési formára gondolunk, amelyet talán a magyar , Adjon Istennek" feleltethetünk meg. További példa lehet a laksman rékhá kifejezés széleskörű elterjedése, amely az eposzban a Laksmana herceg által Szítá " "Nem csupán Indiában, de a délkelet-ázsiai régióban is több művészeti hagyomány nyeri inspirációját ezekből a történetekből. A lankái csatáról szóló domborművek mais akambodzsai Angkor Wat egyik fő látványosságának számítanak, de Mianmarban és Ihaiföldön is találhatunk nagy művészettörténeti jelentőségű templomokat, amelyek a Rámájanából merítenek. Számunkra relevánsabb az eposz előadóművészeti hagyományban játszott szerepe, amely szintén nem csak Indiára korlátozódik. Indonéziában például a wayangban, az árnyékbábok hagyományos művészetében népszerű téma a Rámájana. 21