Oldal 154 [154]
OCR
152 + Az ELETVILAG MEDIATIZALODASA hetőségek egy számára releváns és koherens részére fókuszál (Guignon 1993, 229). Ebben az állapotban a jelenvalólétet — az emberi egzisztenciát — jövőorientáltság is jellemzi, mivel koherens beállítódással és elkötelezetten kívánja megvalósítani az általa kitűzött célokat. Mindez koherenciát és integritást ad az életnek, szemben a mindennapi életet fenyegető fragmentarizációval (Guignon 1993, 229). A koherensen megélt élettörténet Habermasnál is a jó élet egyik velejárója és kritériuma: szerinte, ha a cselekvés autonóm módon képes végbemenni, az egyén ki tudja bontakoztatni magát, s így kontinuusként élheti meg az élettörténetét (Habermas 1981b, 150). A narratív megközelítésben is a koherens élettörténeti narratíva fenntartásának (vagy szükség esetén újraalkotásának) képessége a jó élet alapja (Tengelyi 1998). Bár a heideggeri nézőpont nem érzékeny a társadalmi hatások kérdésére, az életrajz narratív koherenciájának szempontja egyben szociologizáló kritikai mérce is, hiszen társadalmilag létrehozott és fenntartott körülmények hatnak az ellen, hogy bizonyos társadalmi helyzetben élők folyamatosként tudják megélni az életüket. A mélyszegénységben élőkre például fragmentarizált időtudat jellemző (Bourdieu 2000). Az ő helyzetüket okozó tényezőket bírálni annyit tesz: az értelmes élet ellehetetlenítését létrehozó társadalmi tényezőket kritizálni. Az autentikus életre tehát Heidegger alapján jellemző az elszántság, elkötelezettség, kitartás, bátorság, a tisztánlátás a saját végességünkkel kapcsolatban, az integritás, a nyitottság és a választás (szemben az akárki sémáira való automatikus és inautentikus ráhagyatkozással) (Guignon 1993, 232). Az autentikus lét azonban nem lehet individualista, mert szükség van a történetiség autentikus megélésére is. Az emberek mindig szükségszerűen beágyazódnak szélesebb társadalmi kontextusokba, amely számukra a világhoz való hozzáállás szempontjait, valamint mintaadó történetek és alakok tárházát jelenti. Az autentikusan élő ember egyrészt nem merül el az akárki logikájában, másrészt azonban nem feledkezik meg arról, hogy be van ágyazva a saját történetileg kibomló kultúrájába, ami miatt szükségszerűen szolidáris másokkal (Guignon 1993, 233-235). Az egyénen túlmutató, az egyénen feletti aspektus Habermasnäl is megjelenik, bár puhább formában. Habermasnál ugyan nagyobb hangsúly van azon, hogy akkor jó az élet, ha az egyének reflexíven és autonóm módon tudják felépíteni az élettörténetileg koherens identitásukat, ám szerinte is szükség van az életvilágban normákra és értelmesnek érzett csoporthovatartozásokra, különben az ember elidegenedik saját környezetétől, amit az életvilág egyik patológiájaként tart számon (Habermas 2000, 521). Az ideális az Habermas szerint, ha az életvilág elemei racionális vita keretén belül reflexíven megvitathatók, ami így az életvilágbeli tradíciók reflexívvé válásán túl egyszerre rejti magában az egyéni önmegvalósítás és az egyénfeletti hovatartozások érzetének lehetőségét (bár nem garantálja egyiket sem).
