OCR
138 + AZ ÉLETVILÁG MEDIATIZÁLÓDÁSA A technikai eszközöknek azonban nemcsak azért van jelentőségük, mert újféle érzékeket tudnak létrehozni, hanem amiatt is, mert amikor eltolódás következik be valamely tárgy vagy technikai objektum révén a testsémában, akkor megváltozik a terek észlelése, megélése is (Glezos 2020, 225, 234). A terek a cselekvő számára az alapján épülnek fel, hogy mozgásai révén milyen objektumokat, elemeket hoz egymással térbeli kapcsolatba, miként pozicionálja magát más objektumokhoz képest és azokat egymáshoz, illetve hogy e kapcsolatokat szubjektíve hogyan vonja össze egységes térré, azaz miként éli meg, gondolja el ezt a teret (Löw 2016). A cselekvők a mindennapi gyakorlataik során más és más tereket alkotnak maguknak akár azért, mert helyzetet változtatnak, akár azért, mert más módon viszonyulnak ugyanazon fizikai elrendeződéshez — vagyis a terek eltérő felépülési/felépítési módjai között váltogatnak a tisztán fizikai terek esetében is (Ströker 1987; lásd Löw 2016). 3. ábra. A ködös út előre sejtésének érzéke Forrás: Brecht Denil fotója? alapján saját szerkesztés. 53 A fotó az unspash.com oldalon található, licenc: „free to use, edit, and distribute”.